Mert akkor itt a lehetőség, a távoli brit Piel-sziget ugyanis nemcsak kocsmájuk új tulajdonosát keresi, hanem egyben uralkodójukat is, írja a cbc.
Bár az uralkodói cím csupán szimbolikus, még így is nyugodtan fontolóra lehet venni az ajánlatot: a távoli brit sziget ugyanis például olyannyira csendes, hogy csak két ember lakik ott. És ahogy a kevésbé, sőt egyáltalán nem ismert mondás tartja, ahány ember, annyi épület – Piel-szigetén ugyanis mindössze egy kastélyrom és egy több száz éves kocsma található.
Jelenleg utóbbiba, a Ship Inn nevű kocsmába keres új munkaerőt a helyi önkormányzati tanács, a vendéglátóhely ugyanis hozzájuk tartozik. A kocsmatulajdonos mellett a sziget egyben olyat is keres, aki bérbeadná a Ship Inn-t, hogy így felvirágoztassa azt a szigetre látogató turistáknak. Az állást betöltő személy pedig, mint ígérik, nemcsak a kocsmát kapja meg, de még meg is koronázzák. A sziget különös hagyománya ugyanis, hogy az úgynevezett uralkodót leöntik sörrel, a sörrel megkoronázott friss földesúrnak pedig esküt kell tennie arra, hogy „szerény dohányos, nagy ivó és minden nő/férfi szerelmese lesz”.
A szigetről egyébként azt kell tudni, hogy Anglia északnyugati partjainál fekszik, április és szeptember között komppal érhető el. John Murphy idegenvezető szerint ráadásul megéri megfontolni az ajánlatot, ha az ember „magányra, elszigeteltségre és hihetetlen szépségre” vágyna.