Jogvédő ikonnak tartja magát a férfi, aki egy vörös tangát húzott az arcára maszk helyett a repülőn

2021. december 18. – 10:27

Másolás

Vágólapra másolva


A floridai Adam Jenne szerepel azon a videón, amin egy vörös tangával az arcán ül egy repülőgépen, azon vitatkozva a személyzettel, vajon a bugyi megfeleltethető-e maszknak a járványügyi szabályok szerint. Mivel az utaskísérő szerint nem, az amúgy Biden-ellenes Let’s go Brandon pólót viselő férfinak végül el kellett hagynia a United Airlines gépét, és a társaság összes járatáról is kitiltották.

Nem ez volt az első eset, hogy vörös bugyival az arcán próbált repülni, már húsznál is több alkalommal sikerült neki. „Minden járaton más-más reakciókat váltott ki a személyzetből” – mondta Jenne, aki szerint volt, aki mellé állt, és volt, aki belekötött emiatt. És miért egy bugyit vesz maszk helyett? Ezzel az abszurd módszerrel kíván tiltakozni a szerinte abszurd szabályozás ellen.

Miután a járatról leszállították, volt olyan utas, aki vele tartott.

„Ez is bizonyítja, hogy az utasoknak elegük van, az embereknek elegük van ebből a képtelenségből”, értelmezte a történteket Jenne, aki

  • magát jogvédő harcosnak, ikonnak tartja,
  • akinek semmibe vették a jogait és aki
  • történelmet írt tettével.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!