Szijjártó elintézte, hogy a beoltott magyarok szabadon utazhassanak a Seychelle-szigetekre – igaz, eddig is ugyanígy tehették

2021. december 14. – 06:06

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus ellen beoltott magyar állampolgárok az oltóanyag típusától függetlenül szabadon, karanténkötelezettség nélkül, egy negatív PCR-teszt bemutatásával utazhatnak a Seychelle-szigetekre – tudatta a „fontos bejelentését” a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter elmondta, a politikai megállapodást követően hétfőn a technikai egyeztetéseket is lezárták, így keddtől hatályba lép a vakcinaigazolások kölcsönös elismeréséről szóló megállapodás a Seychelle Köztársasággal.

Frissítés: Több olvasónk jelezte, hogy a Seychelle-szigetek esetében eddig is ugyanezek a beutazási feltételek voltak adottak. Ezt igazolja a külügyi szolgálat idevágó, online tájékoztatójának december 10-i, tárolt verziója is (az adatok azóta már frissültek ugyanis az oldalon, de a tartalom, azaz a beutazási feltételek a korábbiakban is a következők voltak:

A Konzuli Szolgálat honlapjának december 10-i, tárolt verziója
A Konzuli Szolgálat honlapjának december 10-i, tárolt verziója

A repülőtérről bejelentkező miniszter közölte azt is, ő maga ennek ellenére nem választja a Seychelle-szigetek szabadságát, inkább Brüsszelbe indulnak, hogy a külügyminiszterekkel megvitassák az Európai Unió bővítésének kérdését.

Ismerve az álláspontokat, nem lesz egy vidám vita

– fogalmazott Szijjártó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!