A Hír TV szerint már annyi az új fertőzött, mint a második hullám csúcsán

2021. október 26. – 23:08

Másolás

Vágólapra másolva

Fokozódik a Covid 4. hulláma – kezdődött keményen a Hír TV kedd esti adása. Az influenzahullám rövid áttekintése után a műsorvezető rá is tért meghívott háziorvos vendégével, Dr. Békássy Szabolccsal a koronavírus-helyzet áttekintésére.

  • Nagyon sok az új fertőzött,
  • sajnos sokan is halnak meg, de
  • halad az oltás, azt el lehet mondani

– felvezetéssel mutatott a mai 1701 új fertőzöttet is megjelenítő adatokra a műsorvezető.

Az tisztán látszik, hogy emelkedik a járványgörbe, nagyon meredeken – erősítette meg a szakértő a valóban emelkedő adatokat. A háttérben azonban a grafikonon már a 2. hullám csúcsát (6819) megközelítő 6688-as szám szerepelt az Új fertőzöttek számának napi alakulása című grafikonon. Az október 25-i dátumhoz szépen be is húzta a tökéletes összekötő görbét a grafikus:

Kép: Hír TV
Kép: Hír TV

Fele ennyinél, nagyjából napi 3300 napi új fertőzöttnél tavaly október végén, november elején amúgy már csak pár napra voltunk a kijárási korlátozás, és a szórakozóhelyek kötelező zárva tartásának elrendelésétől.

De akkor mi ez a 6688-as szám? A koronavirus.gov.hu oldal valóban ezt közölte október 25-én hétfőn, de

mint nyár eleje óta minden hétfőn, ez a pénteki, szombati és vasárnapi adatok összege.

Mert emelkedő tendenciák ide, sok halott oda, az operatív törzs azóta sem tartja szükségesnek a napi adatszolgáltatást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!