Büszkén avatta fel a román miniszter az állóhajót, miközben már folyt bele a víz

2021. október 15. – 19:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


A Sera România és a romániai Penny szeptember 22-én avatta fel Tulcsában azt a dunai hajót, ami a tervek szerint a fogyatékkal élő gyermekek számára létrehozott rehabilitációs központként funkcionált volna.

A hajón kialakított vándorló állomáson öt irodát alakítottak ki, hogy majd hat szakemberrel a fedélzeten cikázzon a Duna-deltában fekvő hátrányos helyzetű települések között, és ott száz gyermeknek biztosítson rendszeres gyógyfoglalkozást.

A Penny Románia és a Rewe-csoport a hajó megvásárlásával támogatta az ötletet, erre 120 ezer eurót, vagyis 40 millió forintnál is többet költöttek, de EU-s támogatást is kapott a projekt.

A hajót berendezték, fel is avatták, de miközben a politikusok, köztük Raluca Turcan, a román munkaügyi és szociális védelmi miniszter a szalagot vágták, és büszkén fotóztatták magukat, egy pumpa meghibásodása miatt a hajóba már folyt be a víz, írja a Főtér. Mivel még személyzetet sem találtak a hajóra, az avatás után már nem is nagyon foglalkozott ezzel senki. Így hát három hét után

az történt vele, ami egy olyan hajóval szokott történni, amibe folyik bele a víz: elsüllyedt.

A program támogatói most szakembereket keresnek, hogy valahogy kiszedjék a hajót a vízből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!