Csak két miniszterelnök nevét kellett volna megjegyeznie Bidennek, de úgy tűnik, csak egyet sikerült

2021. szeptember 16. – 09:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Új biztonságpolitikai megállapodást kötött Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, ami alapján a nemzetbiztonsági és titkosszolgálatok együttműködésén túl a legújabb védelmi technológiákat is egymás rendelkezésére bocsátják.

Ezt a három állam vezetője közösen be is jelentette, de a sajtótájékoztató nem ezért marad emlékezetes, hanem mert Joe Biden agya rendesen kihagyott. Az amerikai elnöknek ugyanis csak két államvezető nevét kellett volna megjegyeznie, ebből egyet sikerült.

„Köszönöm, Boris” – mondta előbb az angol miniszterelnöknek, Boris Johnsonnak, majd az ausztrál miniszterelnök felé fordulva azt mondta:

„És köszönöm ennek az ausztrál pasasnak. Köszönöm, haver. Hálás vagyok, miniszterelnök úr.”

Bidennek láthatóan egy pillanatra fogalma sem volt arról, hogy az ausztrál miniszterelnököt Scott Morrisonnak hívják, ami megesik, de ezek szerint sem neki, sem a csapatának nem jutott eszébe, hogy ezt a nevet a sajtótájékoztató előtt gyorsan felfirkantsák neki a papírra. Az angol „down under” kifejezés egy szleng Ausztráliára. De persze az is lehet, hogy csak poénkodni próbált.

Az amerikai elnök mindenesetre ezután a kamera felé fordult, és bejelentette az új együttműködést, ekkor viszont már sikeresen eszébe jutott, hogy „Morrison miniszterelnök”. (Guardian)

Magának az új biztonságpolitikai megállapodás ellen egyébként Franciaország tiltakozik, „ausztrál hátba szúrásnak és durva amerikai döntésnek nevezte” azt, mert emiatt Canberra úgy döntött, hogy nukleáris meghajtású tengeralattjárókat vásárol az Egyesült Államoktól, egyúttal felmondja a Franciaországgal kötött, dízel és elektromos meghajtású tengeralattjárók gyártásáról szóló szerződését.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!