Varga Judit azzal büszkélkedik, hogy konteós külföldi lapok szemlézik egy interjúját

2021. szeptember 14. – 16:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Varga Judit igazságügyi miniszter keddi Facebook-posztjában arról ír: nagy örömére szolgál, hogy „Szlovéniától, Olaszországon keresztül Franciaországig, valamint Németországtól Lengyelországig több helyen is közzétették” a spanyol El Correo de España című lapnak adott interjúját.

A dolognak ugyanakkor van egy kis szépséghibája, ami egyúttal vet némi fényt arra is, milyen körökben népszerűek a magyar kormánytagok gondolatai Európa többi országában.

A Varga által linkelt lapszemlék ugyanis olyan újságokban jelentek meg, amelyek egytől egyig vagy a legsúlyosabb konteós, oltásellenes, szélsőjobbos vonalon mozognak, vagy pedig direkt szálakkal kötődnek Habony Árpád körének külföldi médianyomulásához.

Forrás: Varga Judit Facebook
Forrás: Varga Judit Facebook

Nézzük sorjában. Már az interjút eredetileg készítő újságban is igen különös írások jelennek meg, itt van például egy cikk, amelynek címe szerint a világjárvány megtervezett, és valójában a 9/11-es terrorcselekménnyel együtt egy összeesküvés része, amely az Új Világrend létrejöttét támogatja.

A linkek között szerepel a Demokracija című újság szlovén és angol nyelvű kiadása, erről a lapról azt érdemes tudni, hogy egy bizonyos Schatz Péter résztulajdonában áll. Schatz a fideszes üzleti körök balkáni médiatérfoglalásának egyik figurája, egy Habony-közeli céggel együtt vásárolta be magát saját érdekeltsége a Nova24tv-be, ami a szlovén SDS-párt médiabirodalmához tartozik. Érdekesség, hogy az egykori MTVA-s, korábban a Ripostot tulajdonló Schatz ellen tavaly télen vádat emeltek adócsalás miatt Észak-Macedóniában.

Aztán ott van az Unser Mitteleuropa című lap német és lengyel nyelvű változata, szintén nagy büszkeség lehet ezek hasábjain szerepelni járványrelativizáló cikkek valamint ilyen bannerek szomszédságában:

Koronadiktatúra? Kösz, nem! – Forrás: Unser Mitteleuropa
Koronadiktatúra? Kösz, nem! – Forrás: Unser Mitteleuropa

A Varga-interjút szemléző francia lap pedig a Breizh-Info, egy szélsőjobboldali online újság, amelyet a Bretagne6 nevű identitárius mozgalom alapítója hozott létre. A Le Monde vonatkozó cikke szerint a Breizh-Info bár megjelenésre „klasszikus” híroldalnak tűnik, de valójában a szélsőjobboldali propaganda közvetítője, jellemzően migrációval kapcsolatos témákat dolgoz fel negatív beállításban.

A szeriőznek éppen nem nevezhető sajtótermékek kiemelésének sajátos ízt ad, hogy Varga Judit néhány nappal ezelőtt – szintén a Facebookon – fakenews-gyárnak nevezte a BBC-t.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!