Ezt hogy gondolták? Élő fába nem szögelünk! – kiakadtak a túrázók a Sobri Jóska Emlékpark cipőfáján

2021. augusztus 30. – 12:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég kirakták „A Kék-túra cipőfája” feliratú táblát a kislődi Sobri Jóska Élménypark parkolójában, amelyre a következő szöveget írták:

Régi legenda szerint a Csalános-völgyben megfáradt vándor a megfáradt lábbelijét a fán pihentetve másoknak jelzésül és iránymutatásul szolgálva emléket állíthat saját kék túra teljesítményének. Ha erre jársz, hagyj te is egy emléket!

Nos, a táblával nem az a legnagyobb baj, hogy a kéktúrát hol kék-túrának, hol kék túrának írják. A kéktúrákat kezelő Magyar Természetjáró Szövetség feltehetően nem ezért nem kívánt közösséget vállalni a szöveggel, és vetette le rögtön a logóját a tábláról. A jópofának szánt felhívás súlyosan természet- és túraellenes részleteire a kommentelők hívták fel a figyelmet. Érdemes elolvasni őket:

  • „Már volt némi szemét körülötte, de jobb minél hamarabb elejét venni ennek még mielőtt nagyobb szemét összegyűlne.”
  • „A gyakorlatban ezt hogy gondolták? Onnan mezítláb megy haza a túrázó? Vagy eleve két pár cipőt visz magával?”
  • „Eleve a túrázás egyik jelmondata, hogy ne hagyj magad mögött hátra semmit, csak a lábnyomod. Nem a cipőddel együtt gondolták... Ez pont olyan szemetelés, mint a pet palack és társai, csak nem a földön, hanem szerencsétlen fán.”
  • „Az esztétikai részén vitatkozhatunk, de élő fába NEM szögelünk, és NEM csavarozunk. Pont.”
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!