Birkáiból formált szívet egy ausztrál farmer, hogy így búcsúzzon el rákban meghalt nagynénjétől

2021. augusztus 26. – 11:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy ausztrál farmer birkái segítségével búcsúzott el nemrég elhunyt nagynénjétől, írja a BBC. Ben Jackson 400 kilométerre volt Új-Dél-Walesben, amikor nagynénije, Debby Queenslandben elvesztette kétéves küzdelmét a rák ellen. A korlátozások megtiltották neki, hogy Brisbane-be utazzon, hogy részt vegyen a temetésén.

Így inkább a saját juhai és legelői felé fordult, hogy kimutassa szeretetét. Jackson szív alakba rendezte birkáit, így búcsúzott nagynénjétől.

A megható látványt úgy sikerült elérnie, hogy gabonát szórt szét szív alakban, és amikor szabadon engedte a nyáját, több ezer birka áramlott a karámba, hogy kirajzolja a hatalmas formát.

Jackson elmondása szerint néhány egyenlőtlen próbálkozás és „némi találgatás” után sikerült is a körvonal, aztán szabadon engedte az állatokat. Az eredményt aztán videóra vette egy drónnal, és a nagynénje hétfői temetése előtt elküldte a rokonainak.

„Nem volt rá mód, hogy meglátogassam őt, elbúcsúzzak tőle, vagy elmenjek a temetésre” – mondta a BBC-nek. „Szóval reménytelennek, tehetetlennek éreztem magam – nem igazán tudtam, mit tegyek. De mivel már amúgy is etettem egy kicsit, úgy döntöttem, hogy egy hatalmas szívet teszek a földbe, ami azért, elhalványul az övé mellett”.

Az elmúlt években Jackson több más „birkaművet” is készített szimbólumok és logók formájában. A nagynénje mindig is rajongott az alkotásaiért.

A temetésre készített videót szerdán rakta ki egy rokona a Twitterre, ahonnan aztán viharos sebességgel kezdett el terjedni az interneten. A videót lejátszották az ausztrál tévéállomásokon, és széles körben megosztották a közösségi médiában.

„Nagyon büszke lenne, ha látná, hogy ennyi ember mosolyog és örül a szívnek, amit neki készítettem. Ez a szeretet. A szeretet szenzációs” – mondta Jackson.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!