Egy amerikai veterán több mint hét évtizedig őrzött egy képet három olasz kisgyerekről, most újra találkozott velük

2021. augusztus 24. – 17:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Martin Adler egy 97 éves amerikai veterán, aki nemrég bevállalt egy 20 órás repülőutat, csakhogy találkozzon három nyolcvanéves olasszal, akikkel egyszer, 77 évvel ezelőtt már készített egy közös fényképet. Ez a fotó ugyanis különös pillanatot örökített meg a II. világháború idején, ahogy az az NBC News cikkéből is kiderül.

1944-ben Adler Olaszországban szolgált, és a visszavonuló náci katonák után kutatva kis híján rálőtt egy kosárra, amiben az akkor még csak óvodáskorú olaszok, Bruno, Mafalda és Giuliana Naldi rejtőztek. A gyerekek életét édesanyjuk mentette meg, aki az amerikai katona fegyvere és a kosár közé ugrott, miközben olaszul kiabálva próbálta elmondani, hogy ott gyerekek vannak. Ahhoz persze, hogy nem tragédiával végződött az eset, az is kellett, hogy Adler ezután nem lőtt, sem a gyerekekre, sem az anyukára, így ki tudott derülni, hogy nem ellenséges katonák bújtak el, csak gyerekek.

Miután a félreértés tisztázódott, Adlert a gyerekek megmenőjeként, hősként ünnepelték, ő pedig amerikai csokoládét adott Brunónak, Mafaldának és Giulianának, és készítettek egy közös képet, amit a férfi azóta is nagy becsben tartott.

Több mint hét évtizeddel később, a koronavírus alatt a fekete-fehér képet nézegetve eszébe jutott, hogy meg szeretné keresni a kép szereplőit. A közösségi médián keresztül eljutott egy posztja egy olasz újságíróhoz, akinek a segítségével sikerült a kép többi szereplőjét beazonosítani. Kiderült, hogy a három testvér, akik ma már mind elmúltak nyolcvanévesek maguk is, még mind élnek, sőt nagy boldog családjuk van.

Ma hármójuknak összesen hat gyerekük, nyolc unokájuk és két dédunokájuk van, akik mind annak köszönhetik az életüket, hogy jól végződött Adler 77 évvel ezelőtti találkozása a Naldi gyerekekkel.

A 97 éves veterán először online vette fel a kapcsolatot a kép többi szereplőjével, de amint a pandémiás helyzet lehetővé tette, el is látogatott hozzájuk. Az örömteli bolognai találkozáson ismét készült közös kép róluk. Giuliana egyik unokája pedig azt mondta, nagyon érzelmes pillanat volt ez, tudva azt, hogy ha Adler lőtt volna, a családja ma nem is létezne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!