Fokhagymaszag miatt verekedett össze egy taxis az utasaival Németországban

2021. augusztus 23. – 20:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bevonták az engedélyét egy német taxisnak, amiért az Mönchengladbachban kitette az utasait a hagymás szaguk miatt, írja az MTI a helyi rendőrség közleménye alapján.

Egy 21 éves nő 23 éves barátjával két fokhagymás pizzát vásárolt szombat hajnalban, majd taxiba szálltak. A sofőr először nem akarta a hagymaszag miatt az autóba engedni őket, végül aztán mégis beszálltak. A férfi utazás közben mégis megállította az autót, és arra kérte a párt, hogy szálljanak ki a pizzákkal együtt.

A felpaprikázott fokhagymakonfliktust aztán verekedés követte.

A sofőr el akart ezután hajtani, de a nő az autó elé állt, hogy ne tudjon elhajtani. Amikor a taxis mégis elindult, a nő a motorháztetőre esett, és néhány méteren át ott is maradt, mielőtt az útra zuhant volna. A taxis elhajtott, a nő könnyebben megsérült.

Végül a sofőrt elkapták, taxiengedélyét elvették. Nyomozás indult ellene közúti veszélyeztetés miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!