Nézze meg, ahogy a Kékszalag versenyzői madárrajként cikáztak a Balatonon

2021. július 23. – 09:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön rajtolt el az 53. Kékszalag, aminek indulói egy bolyként lepték el a Balatont. Az Időkép radarján jól látszik, ahogy a versenyzők összekeveredtek a sűrű, nyári hajóforgalommal. A videón felgyorsítva láthatjuk, ahogy a balatoni vízi járművek céltudatos hangyákként cikáznak a tavon, de az is jól kivehető, amikor megélénkült a szél a tavon, ami révbe segített „több száz, a közel tökéletes, korábbi szélcsendben megrekedt hajót”.

A felvételen a nagyobb, lomhább foltok a nagy utasszállító hajók, az eggyel kisebbek a vitorlások, a gyors pontok a motorcsónakok és a szárnyashajók, a part menti nagy, kékes vibrálás pedig a strandolók, a gumimatracok és a vízibiciklik. Az utolsó másodpercekben a tó közepe felől induló kék foltok a Szélfoltok, azaz a hullámzás miatti radarreflektivitás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!