Húsz flamingófióka kelt ki a budapesti állatkertben

2021. július 18. – 10:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Húsz rózsásflamingó-fióka kelt ki a tojásból a budapesti állatkertben az elmúlt pár hétben, és a következő napokban várhatóan gyarapodni fog még a csapat – írja az Állatkert közleménye. Az állatkerti flamingókolónia az egyik legnagyobb Európában, több mint százötven egyedből áll, minden évben 15-20 fióka szokott kikelni. Általában június a szezon, de idén az időjárás kicsit eltolta ezt – nem a mostani kánikula, hanem hűvös tavasz (megesett, hogy még májusban is fűteni kellett).

A fészkeket idén június elején kezdték el építeni, az első tojásokat pedig június második hetében rakták le a tojók. A közel egyhónapos költési időszak elteltével az első fióka július 6-án bújt elő, őt azóta 19 másik követte. A legidősebb most 12 napos, a legfiatalabb pedig két napja kelt ki a tojásból.

Fotó: Bagosi Zoltán / Budapesi Állat- és Növénykert
Fotó: Bagosi Zoltán / Budapesi Állat- és Növénykert

A frissen kikelt fiókák alig nagyobbak a naposcsibéknél, kikelés után egy darabig nem túl aktívak, ki kell pihenniük a világra jövetel megrázkódtatását. Testüket ebben a korban még jellegzetes, pihés toll fedi, csőrük és lábaik pedig kezdetben rózsaszínűek, de egyhetes-tíznapos korukra a ez feketére vált. A fiókák csőre még egyenes, és a felnőtt flamingókkal ellentétben eleinte még nem képesek a vízben sodródó apró élőlényeket kiszűrni, hiszen a csőrben található „szűrő” sem alakul ki még ekkorra. Ehelyett a felnőttek egy a begy tájékán termelődő tápláló váladékkal, az úgynevezett begytejjel etetik a kicsiket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!