Perelt és veszített az amerikai politikus, akit Sacha Baron Cohen „pedofildetektorral” pedofilnak minősített

2021. július 14. – 19:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A perlő politikust egyébként egy évvel korábban vádolták meg kiskorúval szemben elkövetett szexuális visszaéléssel.

A per Sacha Baron Cohen Who is America? című szatirikus politikai show-jának egy 2018-as adása miatt indult, amikor Roy Moore politikus, ügyvéd és bíró volt a műsor vendége, akit egyébként nem sokkal korábban vádolt meg nyolc nő, köztük egy 14 év alatti gyerek is szexuális visszaéléssel.

A brit komikus a műsorban izraeli terrorelhárítónak adta ki magát, és egy izreali hadsereg által készített „pedofildetekort” tesztelt a politikuson, ami azonnal sípolni is kezdett, amint a közelébe ért.

A jelenetet meg lehet nézni:

A pedofildetektor természetesen nem létezik, az egész műsor pedig nyilvánvalóan szatirikus és tréfás, Roy Moore mégis drámaian elhagyta a helyszínt, egy évvel később pedig 95 millió dollárra perelte a komikust, a Showtime csatornát és az egész ViacomCBS-t csalásért, becsületsértésért és érzelmi stressz okozásáért.

Ezt a pert veszítette most el Roy Moore, a bíró indoklása szerint

a műsor egyértelműen csak vicc volt,

valamint Moore a műsor előtt aláírt egy beleegyező nyilatkozatot, ami kikötötte, hogy nem perelhet. A bíró szerint minden értelmes tévénéző tudja, hogy a pedofiljelző eszköz csak egy vicc volt.

Moore és ügyvédje fellebbezést nyújtott be.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!