2021. június 29. – 16:19
frissítve
Tapír született hétfőn a Budapesti Állatkertben. A tapíroknak otthont adó Dél-Amerika kifutó látképét webkamera is közvetíti az Állatkert honlapján, így a borjút távolról is meg lehet nézni akár már kedden (ha anyjával kimerészkedik).
Az állatkert tapírcsaládja a most született kicsivel együtt összesen négy állatból áll. Suki, a 22 éves anya 2009 óta él Budapesten, Géza, a 25 éves apa 2001-ben érkezett, előző utódjuk, a Hada nevű nőstény pedig tavaly február 20-án született. Az új borjú nemét még nem lehet tudni, emiatt egyelőre nevet sem kapott.
Mivel a tapíroknál a vemhességi idő 13 hónap, a két testvér születése között eltelt 16 hónapnyi idő azt jelenti, hogy Suki szinte a biológiailag lehetséges legrövidebb időn belül újra ellett. Ez jó hír, a tapírok állatkerti szaporítása ugyanis természetvédelmi szempontból fontos: a faj természetes élőhelyén ritkulóban van, természetvédelmi helyzetét a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) sebezhetőnek minősítette.
Bár a dél-amerikai, más néven síkföldi tapíroknál (Tapirus terrestris) a felnőttek szinte teljesen egyszínűek, a kicsik csíkosan születnek, és életük első néhány hónapjában csíkosak is maradnak. A csíkok azonban idővel elhalványodnak, bár némelyikük – általában a lábon – foltokban az állatok felnőtt korára is megmarad.
A tapírokon kívül több más állatnál, így például az elefántoknál, az ázsiai vadkutyáknál, a
prérikutyáknál, az éji majmoknál, a Bennett-kenguruknál, a fekete hattyúknál, a tarvarjaknál és az üregi baglyoknál is születtek utódok a közelmúltban.