Kim Dzsongun egy gonosz rákos megbetegedéshez hasonlította a K-popot

2021. június 12. – 13:30

Másolás

Vágólapra másolva

Gonosz rákos megbetegedéshez hasonlította a K-popot Kim Dzsongun, ami megfertőzi a fiatalokat, és kiszivárgott tervek szerint hamarosan betiltja teljesen a fél világot leigázó zenei műfajt.

A New York Times pénteki riportja szerint az észak-koreai államfő új kulturális háborút készül kihirdetni, hogy megállítsa a dél-korea-i filmek, zenék terjedését, amit egy titkos anti-K-pop kampánnyal kíván elérni, aminek egyes részletei egy kiszivárgott dokumentumból derültek ki. A titkos kampány mellett más módszereket is bevetett korábban, decemberben szigorított egy korábbi törvényen, és öttől tizenöt évig terjedő börtön és munkatábor vár azokra, akik fogyasztják a kifogásolt kulturális termékeket, míg a terjesztőkre halálbüntetést szabhatnak ki.

A helyzetre rálátó források szerint az államfő teljesen kétségbe van esve, mert a Kínából pendrive-okon becsempészett kulturális tartalmak szerinte kihat az Észak-Korea-i fiatalok öltözködésére, frizurájára, beszédére, és viselkedésére, ami szerinte mind gyengíti a pozícióját, és az állam széteséséhez vezet hosszabb távon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!