Új rekord, 20,5 centi a világ leghosszabb szempillája

2021. június 11. – 19:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Guinness-rekordok között egyértelműen visszatérő elemnek számít az indokolatlan hosszúságúra megnövesztett szőr, köröm, haj. Ezek közös tulajdonsága, hogy ha az ember túl hosszúra növeszti, akkor az amúgy átlagos „testi tartozék” valahogy undorítóvá válik az emberek szemében.

Így van ez Ju Csien-hszia (You Jianxia) rekordjával is, aki valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag rémisztően hosszúra növesztette a szempilláit, amikkel most megdöntötte a korábbian felállított, 2016-os rekordját – adta hírül a Guinness-világrekordok honlapja. Akkor 12 centi és 4 milliméter hosszú volt Ju bal szemén az egyik pilla.

A kínai nő azóta is növesztette a szempilláit, május 20-án pedig új rekordot állított fel: a szintén bal szemhéjából kinövő szőrszál immár 20,5 centiméteres.

Ju először 2015-ben vette észre, hogy egyre hosszabbra nőnek a szempillái. Elment vele orvoshoz, aki viszont nem tudott magyarázatot adni a megmagyarázhatatlan növekedésre. Ju családjában sincs senki, akinél ez megjelent volna, így ő kizárja, hogy genetikai okai lennének a szőrnövekedésnek.

Az asszony meggyőződése szerint isteni beavatkozás miatt nőttek meg ilyen hosszúra a szempillái:

„Folyamatosan azon gondolkodtam, miért vannak ilyen hosszú szempilláim, aztán eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt több mint 480 napot töltöttem a hegyekben. Szóval azt mondtam magamnak, hogy a szempilláim biztosan Buddha ajándékai”

– mondta Ju Csien-hszia, aki úgy véli, ez teszi őt erőssé. Elmondása szerint a pillák nem zavarják a mindennapokban, csak örömet hoznak az életébe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!