A csobánkai mészkőtorony megmentését kéri születésnapjára a község polgármestere

2021. június 11. – 19:24

Másolás

Vágólapra másolva

Csobánka polgármestere videóban mondta el, hogy idén mit szeretne születésnapjára: a községvezető az Óra-torony megmentését kérte azoktól, akik valamennyivel támogatni tudják az adománygyűjtést.

„A falu fölött magasodó, Óra-torony néven ismert szikla a természetes erodálódás következtében életveszélyessé vált. Az Oszoly-csúcs jelképének számító, egyedülállóan szép mészkőtorony megmentéséért adománygyűjtést indítottak a terület gazdái, az azt leggyakrabban használó hegymászó szervezetek, és Csobánka civilszervezetei”

-mondta a polgármester. Ahogy a videóban elmondta, a megmentéséhez 2,8 millió forintra lenne szüksége Csobánkának, ennek azonban eddig kevesebb, mint a fele gyűlt össze. A polgármester a videó végén elmondta, hogy június 20-án ünnepli születésnapját, így azt kéri, aki megajándékozná, az tetszőleges összeggel adományozzon inkább a CSÉKE számlájára, hogy meg tudják menteni a sziklát (ennek részletei a videó leírásában).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!