Nyugdíjazzák Magawát, minden idők legsikeresebb aknakereső patkányát

2021. június 5. – 10:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nyugdíjba vonul Magawa, az afrikai óriás tasakospatkány, aki öt év alatt 20 focipályányi területet (141 000 négyzetmétert) tisztított meg a taposóaknáktól és egyéb robbanószerektől Kambodzsában.

Magawa eddig a legsikeresebb rágcsáló, amelyet az APOPO belga nonprofit szervezet képezett ki aknák és más hadianyagok kiszimatolására. Aknakeresői pályafutása alatt 71 taposóaknát és 38 fel nem robbant lőszert szagolt ki az északnyugati Siem Reap város – Angkorvat ősi templomkomplexum – térségében.

A civil szervezet szombati közlése szerint Magawa még jó egészségnek örvend, de már elérte a nyugdíjkorhatárt, és láthatóan lelassult munkája. A hősként ünnepelt afrikai óriás tasakospatkány (Cricetomys gambianus) 2014-ben született Tanzániában, és 2016-tól dolgozott Kambodzsában az aknamentesítésen.

A rágcsáló tavaly az első patkányként nyerte el egy brit jótékonysági szervezet legrangosabb kitüntetését, amellyel az a bátor állatokat jutalmazza. A PDSA indoklása szerint az aranymedált Magawa „az életmentő szolgálata iránti odaadással” érdemelte ki, „amelyet Kambodzsában a halálos aknák feltárása során tanúsított”.

Fotó: Handout / PDSA / AFP
Fotó: Handout / PDSA / AFP

Éles szaglásuknak és étellel történő könnyű idomíthatóságuknak köszönhetően az afrikai óriáspatkányok különösen hatásosak az aknamezők fegyvereinek felkutatásában. Az APOPO a HeroRAT (hős patkányok) néven ismert állatokat az 1990-es évek óta képezi ki az aknák és a tuberkulózis észlelésére. A patkányok egyévnyi kiképzés után kapnak tanúsítványt munkaképességükről.

Magawa 1,2 kilogrammot nyom és 70 centiméter hosszú. Bár ezekkel a méretekkel jóval nagyobb, mint sok más patkányfaj, még mindig elég kicsi és könnyű ahhoz, hogy ne indítsa be az aknákat, ha elsétál felettük.

A patkányok a robbanóanyagban lévő egyik kémiai összetevőt érzékelik, tehát a fémhulladékot figyelmen kívül hagyva sokkal gyorsabb keresésre képesek. Amikor megtalálják a robbanószert, megkapargatják a tetejét, ezzel riasztják a velük dolgozó embereket.

Magawa mindössze 20 perc alatt képes átvizsgálni teniszpályányi területet, ez egy fémdetektorral 1-4 napig tartana az Apopo szerint. A kitüntetett rágcsáló naponta reggelente fél órát dolgozott. Az aknamentesítéssel foglalkozó The HALO Trust szerint Kambodzsában 1979 óta több mint 64 ezer halálos áldozatot követeltek az aknák és mintegy 25 ezer esetben történt miattuk végtagamputáció. A délkelet-ázsiai országban a feltételezések szerint mintegy hatmillió akna rejtőzhet a földben. A patkányokat kiképző belga szervezet részt vesz az aknamentesítésben afrikai országokban is, így Angolában, Mozambikban és Zimbabwéban.

(MTI, PDSA)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!