Harisnyát húzott a kezére, úgy kutakodott a nyitva maradt autóban a budapesti tolvaj

2021. május 17. – 13:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Blokkoló távirányítót használt az az 52 éves férfi, aki 2021. május 13-án dél körül megakadályozta egy VIII. kerületi bevásárlóközpont mélygarázsában parkoló autó lezárását, majd értékek után kezdett kutatni a bal első ajtót kinyitva.

A Police.hu híre szerint O. Emilt épp tetten érték, a közzétett videón pedig az látszik, hogy hátrafogott kezén harisnyát (vagy harisnyazoknit) visel. Az autóban több mint egymillió forint értékű tárgy volt, azt így nem tudta elvenni.

A józsefvárosi rendőrök O. Emilt 2021. május 14-én gyanúsítottként kihallgatták lopás kísérletének megalapozott gyanúja miatt, majd őrizetbe vették. A bíróság elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!