„Hiányzol” – írta barátnőjének a férfi, majd véletlenül elküldött egy képet a szeretőjéről

2021. május 10. – 21:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha osztanának díjat azoknak a hűtlen embereknek, akik saját magukat buktatják le, akkor elég erős jelölt lenne a mezőnyben az a férfi, aki a barátnőjének írt üzenet mellé tudta nélkül egy képet is küldött a szeretőjéről.

Serena Kerrigan barátja eredetileg az ágyáról akart egy képet küldeni barátnőjének, azzal a szöveggel, hogy hiányolja őt. Csakhogy nem vette észre, hogy a telefonja állókép helyett egy rövid élőképet készített és küldött el. Az élőkép egy alapértelmezett funkció az Iphone-okon, ami pár másodperces videót csinál, ami csak akkor indul el, ha az ember hosszabban rányom a képre.

Eddig még nem lett volna gond. Csakhogy a nem túl szemfüles férfi nemcsak az ágyát rögzítette az élőképen, hanem a szeretőjét is, aki épp nevetve dől hátra a matracon.

„Úgy tűnik van társaságod” – írta Kerrigan, aki feltöltötte TikTokra a később virálissá váló videót.

(Daily Mail)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!