Akár egymillió dollárt is adhatnak egy francia borért, ami több mint egy évig keringett az űrben

2021. május 4. – 21:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Christie's elárverez egy üveg bordeaux-i bort, amely több mint egy évet töltött a Nemzetközi Űrállomáson egy tudományos kísérlet részeként, írja az MTI. A bor a Föld körül keringett, most akár egymillió dollárt (kb. 300 millió forint) is megérhet a Christie's szerint.

A Petrus 2000 – Fotó: MTI/AP/Christophe Ena
A Petrus 2000 – Fotó: MTI/AP/Christophe Ena

A Petrus 2000 egyike annak a 12 üveg francia bornak, amely januárban tért vissza a Földre. A kísérlet lényege az azzal való próbálkozás volt, hogy hogyan lehet a Földön lévő növényeket ellenállóbbá tenni a klímaváltozásnak és a betegségeknek azáltal, hogy újfajta stressznek teszik ki őket.

Borszakértők szerint a súlytalanság nem rontott a bor minőségén, hanem jobban érlelte azt.

A bor érlelési folyamatának kémiai és biológiai elemzése lehetővé teszi a tudósok számára, hogy megtalálják a módot jó évjáratok mesterséges érlelésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!