Páros lábbal ugrott be az ámokfutó autós ablakán, mert terrortámadástól tartott egy albán járókelő

2021. április 25. – 19:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Letartóztattak egy férfit, aki autójával behajtott egy csak gyalogosok számára megközelíthető térre, ahol koronavírus-elleni oltásra várakoztak sokan Albánia fővárosában, Tiranában – írja a BBC. Azonban ebből a száraz felvezetésből egyáltalán nem derül ki, milyen szürreális jelenet játszódott le ott.

Az autóst ugyanis hiába próbálták többen megállítani, ez csak annak az arra járónak sikerült véghez vinnie, aki a szó szoros értelmében páros lábbal ugrott be a mozgó kocsiba az ablakon keresztül.

Még szerencse, hogy az esetről videófelvétel is készült, így az olvasóknak nem kell a képzeletükre hagyatkozniuk, ha érdekli őket, hogy vajon hogy is nézhetett ez ki.

A kocsiba az ablakon keresztül pároslábbal bepattanó járókelő a BBC szerint később azt mondta, attól tartott, hogy egy terrorista hajtott a tömegbe. A rendőrség szerint ugyanakkor később kiderült, nem terrortámadásról volt szó, az autójával a gyalogosok közé hajtó 32 éves sofőr ugyanakkor valószínűleg kábítószer hatása alatt vezetett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!