Otthonra talált Turbó, a háromlábú mentett mókus

2021. április 23. – 15:36

Másolás

Vágólapra másolva

Alig négyhetes volt Turbó, a kismókus, amikor leeshetett egy fáról Balatonakarattyán, és eltört az egyik lába, szinte csak a bőr tartotta azt. Szerencséjére megtalálta egy állatszerető férfi, és értesítette a Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpontot.

„Rögtön hívtuk a partner állatorvosi klinikát, ahol már várták a csöpp jószágot. Bár nagyon rizikós az altatása a rágcsálóknak, főleg a kölyköknél, de itt csak az amputáció és az altatás jöhetett szóba. Szerencsésen sikerült is, Turbó az egyik kedves önkéntesünkhöz került, vár rá a rehabilitáció. Őt már nem lehet majd visszaengedni a természetbe, így véglegesen családba került.”

– beszélt róla a Borsnak Németh József, az alapítvány vezetője.

Elmondta azt is, hogy a kölyökmókus-szezon február vége táján kezdődik, csak ők évente 50-100 kölyköt mentenek meg. Többnyire a letört ágak, kivágott fák miatt esnek le a kölykök, de megesik az is, hogy leverik a mókuscsalád otthonát.

A talált állatokat nem szabad etetni, itatni, hanem érdemes rögtön az állatvédőket hívni, aki ért a gondozásukhoz.

„Egész nap csörög a telefon nálunk, a mókusok mellett itt van a vadmalacok, mezei nyulak, és most már a róka- és borzkölykök találásának az időszaka is”

– tette hozzá a szakember.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!