A korábbi szépségkirálynő nem örült az új győztesnek, ezért elvette és másnak adta a koronáját

2021. április 7. – 18:02

frissítve

A korábbi szépségkirálynő nem örült az új győztesnek, ezért elvette és másnak adta a koronáját
Caroline Jurie megfosztja a koronájától Pushpika de Silvát 2021. április 4-én a Srí Lanka-i házas nők szépségversenyén Colombóban. Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Botrányba fulladt a Srí Lanka-i szépségverseny koronázási ceremóniája. Az új Mrs. Srí Lankát, Pushpika de Silvát a két évvel korábbi győztesnek, Caroline Jurie-nak kellett volna megkoronáznia. Csakhogy Jurie nem értett egyet azzal, hogy Pushpika de Silva nyert, ezért a koronázás után

magához ragadta a mikrofont és kijelentette, hogy elvált nő nem lehet győztes, ezért ő úgy döntött, hogy a korona az első udvarhölgynek jár.

Ezzel a lendülettel pedig levette a győztes fejéről a koronát, és meg is koronázta az általa preferált dobogóst. A furcsa jelenet azzal zárult, hogy Pushpika de Silva sírva lesétált a színpadról, díjazottak pedig szintén sírtak, alighanem a meghatottságtól.

Később kiderült, hogy Pushpika de Silva feje megsérült, miközben megfosztották a koronájától. Ráadásul a nő nem is vált el, csak különköltözött a férjétől, így a verseny szervezői hivatalosan is visszaadták neki a címet és a koronát. Az újrakoronázást követő sajtótájékoztatón a gyermekét egyedül nevelő szépségkirálynő azt mondta, Srí Lankán nehéz feladat egyedülálló anyának lenni, ezért a győzelmét és a visszaszerzett koronáját a hozzá hasonló nőknek ajánlotta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!