Schobert Norbi: A leheletünktől és a baktériumoktól fonalférgek keletkeznek a maszkban

2021. április 2. – 10:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Schobert Norbi egy húsvét előtti élő videóban beszélt arról, hogy a maszkokban fonalférgek lehetnek, amik tüdőgyulladást okozhatnak.

A nemrég életre kelt összeesküvés-elmélet szerint a koronavírus ellen használt orvosi maszkokban apró férgek élnek. Az elmélet szerint ha valaki meleg víz alá helyezi az orvosi maszkokat, akkor erős zoommal vagy mikroszkóppal láthatja az előbújó férgeket. Mindez persze tévedés, ebben a cikkben le is írtuk, hogy miért, és hogy pontosan mit láthatunk a mikroszkóp alatt: egyszerű szövetszálakat, amelyek semmiféle gondot nem okoznak a szervezetünknek.

Ezek az elméletek azóta tovább fejlődtek, illetve más tévedésekkel is összekötötték őket, ahogy tette ezt Norbi is, szerinte a maszkokba a leheletünktől, illetve baktériumoktól kerülnek a fonalférgek, amiket forró vízzel, főzéssel el lehet onnan távolítani, ellenkezdő esetben „férges tüdőgyulladást” okozhatnak.

„Ami jó tanács és most láttam a neten 1-2 dolgot, és mindenképp azt javaslom nektek, hogy a maszkokat minden este tegyétek bele egy pohár lobogó, forró vízbe, és főzzétek ki, vagy akár a mikrosütő is alkalmas erre (…), egy pohárban három percet benn van a mikróban, mert

tudjátok jól, hogy a leheletünktől és a baktériumoktól ilyen fonalférgek keletkeznek,

aztán lehet hogy nem is a covidban patkolunk el, hanem egy maszkból visszalélegzett ilyen férges tüdőgyulladásban.”

vélekedett a fitneszguru, akinek több mint 1,2 millió követője van a Facebookon.

Tehát még egyszer:

természetesen nincsenek fonalférgek a maszkokban, a leheletünktől sem lesznek benne fonalférgek, ezért szükségtelen forró vízben, mikróban kipurgálni őket. Ehelyett érdemes betartani a maszkok használati utasítását, és a szóban forgó orvosi, azaz egyszer használatos maszkokat eldobni egy viselés után. A szövetmaszkokat pedig fertőtlenítés után ki kell mosni magas hőfokon, de ezt is a vírusok, baktériumok miatt, nem pedig a fonalférgek miatt. (MOK ajánlása alapján)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!