Az állambiztonsági történetek sokszor nem fekete-fehérek. Ráadásul sokan félreértik az ezzel kapcsolatos dokumentumokat: azt hiszik, hogy az állambiztonsági anyagok elsősorban mások botlásairól, jellemhibáiról szólnak. Az a helyzet, hogy legalább ekkora esélye van annak, hogy ezek a dokumentumok éppenséggel azt fogják megmutatni, hogy az érintett nagyon is tisztában volt a helyzet dilemmáival, és egy idő után annak dacára hozott jó döntést, hogy nem tudhatta pontosan, mit is tesz vele kockára.
Az alábbiakban közzétett történetnek személyes vonatkozásai is vannak. Béres István Pokorni Zoltán polgármester stratégiai főtanácsadója, előtte pedig a Diákhitel Zrt. alapító igazgatója volt. Én néhány éve Tokaj-Hegyalján egy dűlőtúrán kerültem vele kapcsolatba és ezeken az évente visszatérő eseményeken mindig jókat beszélgettünk. Mivel politikai nézeteink között nagy a távolság, viszonyunk nem vált szorosabbá. Ennek ellenére – vagy talán épp emiatt – fontosnak tartom közzétenni ezt a történetet, mert engem személyesen is megérintett.
Bérest sorkatonai szolgálata alatt, 1986. november 26-án szervezte be Csüllög Sándor főhadnagy, a III/III-4-c alosztályról (kulturális területen úgynevezett nacionalista ellenzékiek elhárítása) terhelő alapon. Fedőnevét – Spektrum – nyilván együtt választották ki, ez egyébként megfelelt az ezzel kapcsolatos állambiztonsági protokollnak. Az együttműködés a 6-os karton tanúsága szerint 1988. április 12-ig tartott – de könnyen lehet, hogy már jóval korábban megszűnt, mivel a kapcsolat megszakadását és annak okát sokszor csak késve jegyezték fel. Az együttműködés ideje alatt munkadosszié nem keletkezett – ez arra utal, hogy a jelentések mennyisége és minősége sem indokolta ezek külön archiválását.
Béresről lehet, hogy más dossziékban felbukkannak még adatok, azonban ahhoz, hogy meg lehessen érteni azt, ami vele történt, szerintem teljesen elegendő, ha közzéteszem azt, ami az ő és az általa megfigyelt személy verziója a történtekről. Az alábbiakban tehát az érintett és célszemélyének hozzám írt levelei következnek.
„Törzsök Erika, az egyik osztálytársnőm édesanyja a demokratikus ellenzéknek egy fontos, de nem jól ismert tagja volt. Lányán keresztül baráti viszonyba kerültem vele is. Kaptam tőle szamizdat iratokat, sokat beszélgettünk. Erős határon túli bekötöttségei voltak. Én akkor már évek óta politika iránt érdeklő, lelkes Szabad Európa Rádió-hallgató voltam édesapámmal együtt. De ő egy új világot nyitott meg nekem. Ő SZDSZ vonalon ment tovább. Fokozatosan elvesztettük a kapcsolatot egymással, amit sajnálok. Az idei választások előtti fekete-fehér, egy-két mondatos komment világban komoly komment-háborúba bonyolódtam Vele, akárcsak csak Veled is.
Még érettségi előtt megjelent nálunk otthon két középkorú úr, akik civilben voltak, de a határőrség embereinek mondták magukat. Mondták, hogy azokat, akiket a határőrséghez visznek, mindig meglátogatják. Édesanyám jól megvendégelte őket, vagy 1,5-2 órát beszélgettünk igen jó hangulatban. Aztán kiderült, hogy egyetemre akarok menni, nagyon elszontyolodtak, mert előfelvételis nem mehet a határőrséghez. Évekkel később ugrott be, hogy környezettanulmányt csináltak.
A katonaságról nincsenek jó emlékeim. Egyébként egy első lépcsős, lokátoros, alakulatnál voltam, Szolnokon. Ez azt jelenti, hogy konfliktus esetén az első lépcsős alakulatoknak kellett leghamarabb bevethetőnek lenniük. Öt évvel voltam katona a Jaruzelski-puccs után. A tisztjeink és altisztjeink egy része akkor napokat üldögéltek a Csepel teherautók platóin arra várva, hogy bevetik őket Lengyelországban. Nálunk is szolgálatban volt az a P–18-as radar, aminek egy magyar tiszt által módosított verziója észlelte az 1999-es szerb háborúban a lopakodó F–117-est, és a szerbek lelőtték. Ez az eszköz már az én sorkatonai szolgálatom alatt is elavultnak számított, így az amerikaiak sem gondoltak arra 1999-ben, hogy még rendszerben tartják. Egyébként a lokátorok analóg számítógépeit – amik a célpontok automatikus követését tették volna lehetővé – a tisztek sem tudták kezelni, mert az utolsó tiszt is leszerelt, aki tanfolyamon volt a Szovjetunióban, és cirill betűs volt a kezelőfelület. Ez mindent elmond a Néphadsereg színvonaláról.
A legjobb szolgálat az ügyal (ügyeletes alegység) volt, mert csak annyival járt, hogy gyakorlóban kellett aludni, surranó (cipő) nélkül. De ha a városban tüntetések, zavargások lennének, akkor az ebben szolgálatban lévőket vetnék be ellenük elsőre, éles fegyverrel. Konyhaszolgálaton reggel 5-kor kellett jelentkezni, és kb. este 10-ig tartott. Vagy őrségben lenni, az még szarabb volt. Sokat töprengtem, hogy ekkor mit is tennék, belelőnék-e a tömegbe éles fegyverrel. Azon is sokat gondolkodtam, hogy ha bevetnek minket Csehszlovákiában vagy Lengyelországban, akkor mit csinálnék. Mit csinálnék, ha ők lőnek rám? Ezek akkor létező dilemmák voltak.
Amíg a laktanyában voltam, nálunk is volt egy öngyilkosság. Őrség előtt – nem emlékszem mennyivel – nem kaphattunk levelet otthonról. Ugyanis őrségben egy tárnyi éles lőszer volt nálunk. Azon is gondolkoztam, ha valakit meglátok őrségben, akkor lelőném-e. Nem nálunk, de volt olyan, hogy az őr belelőtt a váltásba vagy lelőtte az őrséget ellenőrző tisztet. Így inkább nem ellenőrizték az őrség éberségét.
Az első eltáv (eltávozás otthonra) után, ’86 karácsonya előtt hívtak az SZPK-ra (Századparancsnoki Központ), ahol az a tiszt várt, aki a beszervezőm lett. Mondta, hogy nagy a baj, hadititkokat mondtam el az eltáv alatt, ezért hadbíróság, hosszas katonai börtön jár, hisz letettem az esküt. Amit idézett, tényleg elmondtam. Azt, hogy golyófogónak képeznek ki minket a semleges Ausztria és a szintén semleges Jugoszlávia ellen. Három egyes lövést és egy hármas sorozatot adtam le az egész kiképzés alatt a géppisztolyommal, össze volt törve a szénszűrő a gázálarcomban, így olyan volt a fejem, amikor levettem, mint egy bányászé, de az egész semmit sem ért volna egy támadás esetén. Az M zárolt (mozgósítás esetére tárolt) járművekből volt, hogy már a motort is kilopták. Háború esetére csőrös ZIL-ek voltak »lezsírozva«, amik 1947-től váltották le a II. világháborús ZIL-eket. Évekkel később jöttem rá, hogy minden eltávon lévő sorkatona elmondja ugyanezt. Szerintem arra sem vették a fáradságot, hogy megfigyeljenek. Ekkor aláírtam a beszervező nyilatkozatot. Feladatom az lett, hogy Törzsök Erikáról adjak jelentéseket.
Karácsony előtt – a rajparancsnokom helyett – rendkívüli eltávot kaptam. Onnantól kezdve a rajparancsnokom, aki rendes sorkatona volt, így helyből utálta az előfelvételeseket, rendkívüli figyelmet fordított rám emiatt. Amikor visszajöttem, akkor újra hívtak az SZPK-ra, és kézzel jelentést írtam a célszemélyről.
Arra nem emlékszem, hogy a második vagy a harmadik eltávozásomkor mondtam el neki – utcán sétálva –, hogy ráállítottak. Akkor megbeszéltük, hogy mit jelentsek, és kitalál valamit. Ő javasolta, hogy menjek el az Üllői útra Blanckenstein Miklós atyához, neki van tapasztalata ilyen ügyekben. Elmentem és elmondtam neki is gyónás keretében, hátha ez jelent valami védelmet. Azt javasolta, hogy tagadjam meg az együttműködést, mondván manapság már ezt nem szokták megtorolni, és egész életemben nem fogok szabadulni, ha akkor nem.
Szerintem leszerelés után, de még ‘87-ben megtagadtam az együttműködést, de nem emlékszem, mikor. Az meglepett, hogy »dekonspirált« címmel töröltek, viszont csak ’88-ban. Ezek szerint valakitől megtudhatták, hogy elmondtam a célszemélynek. Én ugyanis csak simán megtagadtam az együttműködést, de azt nem mertem bevallani, hogy dekonspiráltam, hiszen az akkor hatályos jog szerint ezzel bűncselekményt követtem el. Nagyon féltem, csak erre emlékszem az egész szituációból. Arról, hogy ez az utolsó találkozó hogyan is történt, nem maradtak emlékeim.
Akinek árthattam volna azzal, hogy ha kiderül, mindig elmondtam a múltban. Nagydobra nem vertem. Néhai édesapám tudta, anyukám nem. Párom tudta. Gyerekeim nem. A rendszerváltás után a XII. kerületben főnökömnek is elmondtam. Szégyelltem, mert elbuktam. Valószínűleg akkor sem lett volna semmi retorzió, ha egyből megtagadom. De akkor a retorzió nagyon hihetően hangzott. Egyébként csak 19 éves voltam.
No, ez az én kis történetem.”
Ugyanerre Törzsök Erika a következőképp emlékezik vissza:
„Béres István 1985-86-ban kezdett hozzánk járni. Eszter lányom (középső gyermekem) osztálytársa volt a Budapest 9. kerületi József Attila Gimnáziumban. Harmadik-negyedik osztályos gimisek voltak.
Az osztályból többen is át-átjöttek olykor egy-egy érdekes beszélgetésre. Nálunk ugyanis, mint a »szabadság kis körei« egyikében érdekes témák és emberek fordultak elő a 80-as évek elejétől. Például Kardos László néprajzos, 56-os elítélt, Donáth Ferenc ötvenhatos elítélt, Bokros Lajos közgazdász, pénzügykutató, Bencze György, Urbán László, stb. A felsorolt nevekből következnek a témák, amik érdekelték az akkor 17-18 éves fiatal embereket is.
Amikor Béres előfelvételis egyetemistaként be kellett vonuljon katonának, még átjött elköszönni, és elhozta legkisebb gyermekemnek, Ádámnak a ZX Spectrum nevű számítógépét, hogy neki a katonaságnál erre úgysem lesz szüksége, viszont az akkor 5 éves fiamat bevitte a számítógépes világba, igen jóban voltak ők is.
Tehát egy abszolút baráti kapcsolatunk volt.
Nyilván, ennek köszönhetően, amikor a katonaságtól hazaengedték szabadságra, átjött hozzánk, majd négyszemközt elmondta, hogy nagy nyomás nehezedik rá, mit tegyen?
Tekintettel arra, hogy Blanckenstein Miklóstól – a IX. ker. Örökimádás Plébánia papja, akihez akkoriban jártunk vasárnapi misékre, mivel messze kiemelkedően prédikált abban az időben, sőt lehetővé tette, hogy a Márton Áron Társaság ott alakuljon meg – tudtam, hogy még teológushallgatóként a katonaságnál őt is be akarták szervezni, úgy gondoltam, az lesz a legjobb, ha Istvánt összehozom vele, mondja el Ő, hogy lehet ilyen helyzetben kivédeni, hogy besúgó legyél.
Miklós fogadta is Istvánt, és lényegileg azt mondta neki: most állj ellen, mert most ugyan nehéz lesz a helyzeted, de ha nem így jársz el, egész életedben fogni fognak.
Lényegileg ez történt, legalábbis amiről én tudok.
István aztán politika iránt érdeklődő emberként a Fidesz felé orientálódott, én a demokratikus ellenzék, Kemény István, Bibó István, Donáth Ferenc neveltje, SZDSZ-es lettem.
Útjaink elváltak.”
A spektrum jelentése eredetileg a fizikából jön, ahol azt a jelenséget nevezték így, amikor a fehér fény egy prizmán áthaladva színeire, a szivárvány árnyalataira bomlik. A fizikai spektrum a különböző hullámhosszúságú vagy frekvenciájú elektromágneses sugárzások teljes skáláját jelenti.
Hétköznapi értelemben a változatosság, sokszínűség szinonimájaként használják. Ebben a történetben ez a szó több szempontból metaforikus.
A történet másik, talán még érdekesebb, de itt ki nem bontható szála az volna, hogy milyen körülmény az, ami szét tudta rombolni azt a kapcsolatot, amit még az állambiztonságnak sem sikerült?
Az értékelést az olvasóra bízom.
A leveleket az érintettek hozzájárulásával közöltük.
A Telex ügynökakták mellékletét a Telex a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány támogatja.