Szikora Róbert hálózati személy volt, az énekes szerint senkiről nem jelentett semmit

A nyilvánosan kereshető állambiztonsági iratok között az R-GO két alapítótagjáról, Szikora Róbertről és Környei Attiláról is található úgynevezett 6-os karton. Ha valakinek volt hatos kartonja, azzal biztosan foglalkozott az állambiztonság, de az illető nem feltétlenül végzett érdemi munkát a titkosrendőrségnek.
Az R-GO tagjai közül Szikora Róbertet 1984. február 10-én szervezték be az adatok alapján, és a kartonjából az is kiderül, hogy az 1990-es rendszerváltás pillanatában még aktív/élő hálózati személy volt. Szikora 1982-ben lépett ki a Hungáriából, és 1983-ban már a saját zenekarával, az R-GO-val koncertezett, a korszak egyik legsikeresebb előadója volt.
„Nem voltam besúgó, nem írtam alá semmit, senkiről nem jelentettem semmit” – mondta Szikora Róbert kérdésünkre telefonon. Emlékei szerint mivel az R-GO népszerű zenekar volt, minden nagyobb koncert vagy külföldi fellépés előtt volt a zenekarvezető és a szervezők között egyeztetés biztonsági kérdésekről, vagy arról, hogy szóljanak, ha a közönségben történik említésre méltó. Ez szerinte akkor természetes volt. A külföldi fellépések előtt pedig arra figyelmeztették őket, hogy mit ne mondjanak külföldi újságíróknak vagy disszidenseknek. Szikora a kartonban szereplő Nanu-Nanu fedőnév hallatán elnevette magát.
Szikora tartótisztje ugyanaz a Gábor Róbert volt, aki a nyolcvanas években Vikidál Gyulával is tartotta a kapcsolatot. Vikidálról már korábban kiderült, hogy Dalos fedőnév alatt tartották számon hálózati személyként. Az viszont már később, Dalos jelentéseinek átnézése során derült ki, hogy Gábor Róbert néha korabeli zenei újságcikkekből ollózott össze jelentést, így Vikidál alig adott át ezek szerint érdemi információt a találkozókon (ezt dolgozza fel Takács Tibor a „Dalos”-könyv című könyvben). Ez alapján elképzelhető, hogy Szikora nevében is hasonló jelentések készültek, ám ezek a jelentések a kartonja alapján nem megismerhetők, nem kerültek leltárba.
Környei Attilát, az R-GO másik tagját, későbbi popzenei menedzsert 1988. július 12-én szervezték be a 6-os kartonja szerint. Környeinél is az látszik, hogy az 1990-es rendszerváltáskor még aktív/élő hálózati személyként tartották számon, jelentései neki sem kerültek leltárba. Környei telefonon kérdésünkre azt mondta, megdöbbentette a 6-os karton híre, állítása szerint nem adott le senkiről jelentést. Környei 1988-ban már koncertszervezőként dolgozott, addigra már kilépett az R-GO-ból.
Arról a korábbi kutatásokból már lehetett tudni, hogy az R-GO koncertjeit megfigyelték, erről Szikora is beszélt korábban. Takács Tibor a Botrányt akarunk! című, a CPg elleni pert feldolgozó könyvében írt arról, hogy az R-GO-ról az egyik ügynök komikus módon vad punkzenét játszó együttesként jelentett, de a tartótisztje helyre tette, és azt írta, hogy Szikoráék kizárhatók az anarchizmusra hajlamos zenekarok közül.
Sokat elmond a popzene alapos megfigyeléséről, hogy a Hungária, a korszak másik nagy zenekarának egyik tagja, Kékes Zoltán is hálózati személy volt. Kékes 6-os kartonja alapján 1979. november 5-én szervezték be, és szintén aktív hálózati személyként tartották nyilván a rendszerváltáskor. Kékes 1973–1983 között a Hungária tagja volt, 1983-tól pedig a Dolly Roll együttes vezetője és menedzsere. Kékes Zoltán 2017-ben halt meg.
A cikket frissítettük Környei Attila reakciójával.
A Telex ügynökakták mellékletét a Telex a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány támogatja.