Így érdemes beszélni a vacsoraasztalnál arról, ha a rokonunkról kiderül: ügynök volt

Idén november 4-re sokan nemcsak úgy fognak emlékezni, mint arra a napra, amikor részben nyilvánosságra hozták a 36 éve várt állambiztonsági iratok egy részét, hanem úgy is, mint amikor kiderült egy hozzátartozójukról, hogy beszervezték. Ezek alapján a következő napokban sok ember fog azzal szembesülni, hogy hozzátartozója esetleg kiszolgálta az előző rendszert. „Szinte mindenki fog hálózati személyt találni a családban” – mondta szeptember végén Papp István, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos főosztályának vezetője.

„Nem attól van valami, hogy beszélünk róla, hanem azért kell beszélni róla, mert van” – mondta lapunknak Joób Máté, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének egyetemi docense, aki tagja annak a szakértői testületnek, amit az ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére hoztak létre. A szakembert arról kérdeztük, hogy lehet feldolgozni azt, amit a családtagokról most sokan megtudnak.

Joób Máté szerint nagyon nehéz a szembenézés, de szükséges. A titkok és a tabuk akkor is meghatározzák a családokat és a társadalmi dinamikát, ha nem beszélünk róluk. Jobb, ha beszélünk valamiről, és nevén tudjuk nevezni a problémát.

„Ez egy olyan régóta betokosodott problémája a magyar közéletnek, hogy éppen itt volt az ideje, hogy megpróbáljuk kitisztítani ezt a sebet. Egy ilyen folyamat mindig fáj is, de lehet, hogy sokkal több kárt okozott a közéletnek, hogy ez eddig nem történt meg, mint amekkora fájdalmat most fog okozni” – ezt mondta korábban a Telexnek Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója is az aktanyilvánosság jelentőségéről.

A helyzet azért is nehéz, mert mindenkinek van egy kialakult képe vagy emléke a hozzátartozójáról, és egy ilyen információ arra kényszerít minket, hogy ezeket az emlékeket átírjuk magunkban. Joób Máté hangsúlyozta, a megismert információkból nem az egész élettörténet rajzolódik ki. Csak egy része az élettörténetnek. Sőt, az is lehet, hogy valaki kényszerből működött együtt a titkosszolgálatokkal. Attól még, hogy valaki szerepel az adatbázisban, lehetett jó családapa, jó tanár, jó vezető. Joób Máté szerint lesznek olyanok is, akiket felszabadít, ha egy rokonukról kiderül, hogy kettős életet élt. Lehet, hogy ezzel válik érthetővé számukra az illető múltbeli viselkedése.

Nehezebb a helyzet, ha az érintett rokon már nem él, és nem tudunk vele leülni beszélni. Akkor is fontos, hogy ne egy név alapján hozzunk ítéletet, és esetleg a levéltárban szerezzünk további információkat – javasolta Joób Máté.

Társadalmi szinten gyakran fordult elő a múltban, hogy az alapján ítéltek meg valakit, kik voltak a szülei. Ebben az esetben is kihívást jelenthet, hogy az érintettek leszármazottait hogyan ítéli meg a környezetük. De az is kérdés, hogyan alakul át valakinek az identitása, ha a szüleiről kiderül, hogy ügynökök voltak.

Joób Máté találkozott olyannal, aki ugyan elnyert egy nyugati ösztöndíjat, de miután megtudta, hogy az apja hálózati személy volt, feltette magának a kérdést: akkor én nem is a saját tehetségem miatt kaptam külföldi ösztöndíjat, hanem azért, mert az édesapám elintézte?

Ilyen esetekben sokszor az egyénnek is újra kell építenie az identitását, még ha ő közvetlenül nem is érintett. „A leszármazottak nem felelősek a szüleik tetteiért. De azért felelősek, hogy ezt az új információt ők hogyan dolgozzák fel.”

Társadalmi szinten ezt még nehezebb jól kezelni. Érdemes hangsúlyozni, hogy itt a közös múlt közös feldolgozásáról van szó, ami az egész ország ügye. Fontos, hogy ne csak azt lássuk: voltak az ügynökök és voltak az áldozatok. A szakértő szerint a Rákosi- és a Kádár-rendszerben az egész társadalmat behálózták, mindenki egyszerre volt áldozata és valamilyen formában részese a rendszernek. A diktatúra viszonyai nagyon bonyolultak voltak, és sokkal jobban áthatották a mindennapokat, mint ahogy azt gondolni szeretnénk. Nagyon erős volt a bizalmatlanság, de a nyilvánosság lehetőség is arra, hogy megváltozzon a közös történelmi emlékezet, és árnyaltabban lássuk a múltat.

Persze erre a megküzdésre nehéz felkészülni. Joób Máté szerint most felkészültebbek vagyunk, mint a rendszerváltás után, bár lehet, hogy akkor könnyebb lett volna begyógyítani a sebeket. Most viszont többet tudunk a titkosszolgálatok működéséről, és ez segíthet jobban megérteni a történelmet. Nincs arra garancia, hogy mondjuk tíz év múlva ezt megúsznánk: kellemetlen hírekkel mindig nehéz szembesülni, ez később se fog változni.

Joób Máté néhány tanácsot osztott meg, amiket szerinte érdemes megfontolni, ha kiderül egy hozzátartozónkról, hogy szerepel az adatbázisban.

1. Jó, ha nem ítélkezünk elhamarkodottan. Próbáljuk megismerni az egész folyamat hátterét. Ha az illető él, akkor beszéljünk vele. Értsük meg, mi történt.
2. Merjük vállalni a nehéz érzéseinket. A családban ne csak a tényeket, az érzéseket is osszuk meg.
3. Ne maradjunk egyedül ezzel az információval még akkor sem, ha szégyent érzünk. Beszéljünk a családtagokkal, vagy olyan ismerősökkel, akik hasonló helyzetbe kerültek.
4. Ne csak ez határozza meg az illetőről kialakított képünket, próbáljuk meg a teljes embert látni. Ne engedjük, hogy az „ügynök” szó meghatározza az egész embert.
5. Legyünk türelmesek. Ez a szembesülés hasonlít a gyászfolyamathoz, amihez szintén időre és türelemre van szükség. Ne a gyors lezárást keressük, hanem a hordozható történetet.