Jövőre már több 65 évnél idősebb ember lesz Európában, mint 15-nél fiatalabb

2023. október 11. – 20:15

Másolás

Vágólapra másolva

2024-ben az európai régióban a 65 évnél idősebbek száma túl fogja lépni a 15 évnél fiatalabbakét – figyelmeztetett a WHO a társadalom elöregedésével járó szociális, gazdasági és egészségügyi problémákra, amikre már most, jó előre fel kellene készülnünk. Ráadásul a régió a WHO-féle értelmezésben 53 országot jelent, és egészen Közép-Ázsiáig tart, így a helyzet a földrajzi vagy hétköznapi értelemben vett Európában vélhetően még súlyosabb.

A világszervezet szerint amúgy a higiéniai viszonyok javulásával, az egészségügyi ellátás általánossá válásával, a betegségek legyőzésével az egész bolygón meredeken nő a várható élettartam, és ez húzza magával a korosztályok arányai között a hangsúly eltolódását is. A Föld teljes lakosságában a 65 felettiek hatalomátvétele az előrejelzések szerint a 2060-as években várható, vagyis Európa nagyjából negyven évvel jár a világtrend előtt.

Van olyan ország is, ami messze lekörözi Európát az elöregedési jelenséggel: Japánban már a 2010-es évek első felében duplaannyi 65 év feletti volt, mint 15 alatti, a legfrissebb, 2021-es adatok szerint a lakosság 29 és 12,5 százaléka tartozott ebbe a két korcsoportba. A skála másik végén afrikai országok állnak, ahol sok helyen előfordul, hogy a lakosság közel fele 15 éves vagy az alatti.

Magyarországon valamikor 2000 és 2010 között érte utol a 65 felettiek aránya a 15 alattiakét, jelenleg nagyjából másfélszer nagyobb az előbbiek csoportja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!