Elsőként juthat a Hold déli féltekéjére India

2023. július 14. – 13:50

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken elindította harmadik misszióját a Holdra az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) – írja a Reuters. A leszállóegységet és egy holdjárót is szállító hordozórakéta India déli részéből, az Andra Pradesben található űrkikötőből indult útjára.

Helyi iskolás poszteren kívánja a küldetés sikerét – Fotó: Indranil Aditya / Indranil Aditya/NurPhoto
Helyi iskolás poszteren kívánja a küldetés sikerét – Fotó: Indranil Aditya / Indranil Aditya/NurPhoto

A tervek szerint a Csandraján-3 névre keresztelt küldetés augusztus 23-án fogja elérni végső célját. Ha sikeres lesz a misszió, ekkor az LVM3 hordozórakéta le fogja helyezni a leszállóegységet és a holdjárót a Hold déli pólusának közelében. Bár már három ország – Kína, az egykori Szovjetunió és az Egyesült Államok – is elhelyezett leszállóegységet az égitesten, ezen a konkrét területen ez lehet az első alkalom.

A küldetés keretei között egy kétméteres leszállóegységet telepítenének a Holdra, amely két hétig lenne működőképes és ez idő alatt rengeteg kísérletet végezne el.

India utoljára 2020-ban indított missziót az égitestre, ekkor azonban landolás közben megsemmisült a leszállóegység és a holdjáró is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!