Nem azért halsz meg korábban, mert minden éjjel egyig fenn vagy, hanem azért, mert iszol és cigizel

2023. június 16. – 11:51

Másolás

Vágólapra másolva

Nem igaz az a korábbi feltételezés, hogy az éjjel sokáig fennmaradók hamarabb halnának meg, mint a korán kelők, legalábbis ha nem isznak és cigiznek többet – írja a France24. Ezt egy 24 ezer azonos nemű ikerpár bevonásával, 37 év alatt készült finn tanulmány állítja.

Ki korán kel, aranyat lel – más mellett ez a nemzetközi mondás is azt sugallja, hogy sokkal jobb korán kelni, a sokáig alvók lusták, és végül rosszul járnak. Az elméletet tudományos kutatások is bebizonyították, egy 2018-as nagy mintás brit tanulmány például azt állította, hogy egy 6,5 éves időszak alatt a sokáig fennmaradó éjszakai baglyok 10 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg, mint a korán kelő pacsirták.

Az ikerpárokkal készített finn kutatás 37 év után hasonló eredményre jutott: az éjjeli baglyok szerintük 9 százalékkal nagyobb arányban haltak meg, mint pacsirták.

De.

A kutatás szerint a különbséget valójában nem az alvási szokások, hanem az alkoholfogyasztásban és cigarettafogyasztásban mérhető különbségek okozták. A ritkán ivó, nemdohányzó éjszakai baglyok például egyáltalán nem haltak meg nagyobb arányban, mint a pacsirták.

A kutatást vezető Christer Hublin szerint a lefekvési és felkelési időpontnak „kicsi, vagy semmilyen” hatása volt a túlélési esélyekre. Szerinte így az éjszakai baglyoknak nem a lefekvési és felkelési időpontról kellene beszélni, amikor az egészségükről szó van, hanem az elfogyasztott alkohol és cigaretta mennyiségéről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!