200 ezer tonna kén-dioxidot köpött a légkörbe a kamcsatkai vulkán

2023. április 11. – 10:16

Dr. Harangi Szabolcs
geológus-vulkanológus

Másolás

Vágólapra másolva

Hatalmas robbanásos vulkánkitörés történt a kamcsatkai Sivelucs vulkánon – az első értékelések szerint az amúgy folyamatosan aktív vulkán az elmúlt három évtized legnagyobb kitörését produkálta, a vulkáni hamufelhőoszlop 16-18 kilométer magasra emelkedett és a sztratoszférát is elérhette. A műholdas felvételek értékelése alapján mintegy 200 ezer tonna kén-dioxid jutott a légtérbe, ami számottevő mennyiség, bár nem éri el a globális klimatikus hatáshoz szükséges értéket.

A vulkáni hamufelhő nyugat felé sodródik és már több mint 400 kilométer távolságba jutott, emiatt lezárták a térség feletti sűrű légi közlekedési útvonalakat. A többnyire havas tájat most vastag, szürke vulkáni hamu borítja. Szerencsére a vulkán alapvetően lakatlan területen helyezkedik el, a legközelebbi települések, Kljucsi és Kozirevszk 40-70 kilométerre találhatók. A két várost 8-10 centiméter vastag vulkáni hamuréteg lepte be.

Sűrű füstöt és vulkáni hamut lövell a magasba a Kamcsatka-félszigeten kitört Sivelucs vulkán 2023. április 11-én – Fotó: Alekszandr Ledjajev / AP / MTI
Sűrű füstöt és vulkáni hamut lövell a magasba a Kamcsatka-félszigeten kitört Sivelucs vulkán 2023. április 11-én – Fotó: Alekszandr Ledjajev / AP / MTI

A Sivelucs a kamcsatkai térség legészakabbra található, legaktívabb és legnagyobb méretű tűzhányója. Az elmúlt 10 ezer évben legalább 60 komoly vulkánkitörése volt. 1964 novemberében az egyik hatalmas kitörése során beomlott a vulkán oldala és egy karéjos sebhely maradt vissza utána. Itt azonnal megindult a vulkanikus építkezés, szinte folyamatosan nyomult ki a viszkózus magma, és egy méretes lávadómot alakított ki, ami egyre inkább kitöltötte a beszakadási területet. Ahogy a lávadóm növekedett, újabb veszély alakult ki, mivel az instabil hegyoldal omlása következtében gyakoriakká váltak az akár tíz kilométer távolságba is eljutó, mindent elsodró piroklasztárak. A lávadóm emellett blokkolja a kürtőt is, ami miatt időszakosan nagy robbanásos kitörések következnek be. Egy ilyen esemény történt most is.

Ez a vulkánkitörés néhány nappal követte Kamcsatka egy másik aktív vulkánjának kitörését: a Bezimjannij egy hete produkált egy nagyobb robbanásos kitörést. A két esemény között azonban nincs összefüggés, Kamcsatka vulkáni működés tekintetében a Föld egyik legaktívabb területe, így előfordul, hogy két ilyen kitörés időben egymáshoz közel következik be.

A mostani vulkánkitörés helyi idő szerint reggel fél 7 körül történt, a környéken több robbanást is hallottak. A látási viszonyok még jelenleg is nagyon rosszak, nemcsak az időjárás miatt, de a vulkáni hamueső is sötétséget hozott a térségre. A vulkánkitörésről a Tűzhányó blog közösségi oldalán találhatók folyamatosan frissülő információk.

A szerző geológus-vulkanológus, az MTA levelező tagja, egyetemi tanár, intézetigazgató, kutatócsoport-vezető – ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet, Kőzettan-Geokémiai tanszék, MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!