A Starlinkhez hasonló műholdak betiltásáért lobbiznak a csillagászok

2023. március 21. – 11:54

Másolás

Vágólapra másolva

Csillagászok szerint fontolóra kell venni az olyan alacsony magasságon keringő műholdak megakonstellációinak betiltását, mint amilyen Elon Musk Starlinkje is, írja a Guardian. A cél az lenne, hogy csökkentsük a világűr fényszennyezését, hiszen a csillagászok jelenleg nehezített pályán dolgoznak a sok zavaró miniműhold miatt.

A Nature Astronomy folyóiratban megjelent cikksorozatban a tudósok megkongatták a vészharangot a szennyezett éjszakai égbolt miatt, és az egyik szakértői csoport arra szólította fel a tudósokat, hogy szálljanak szembe a műholdgyártókkal, ahogyan más területeken is megteszik a kutatók, mint például a nagy dohány- és olajipari cégek esetében. Szabályozásra ezúttal is szükség van, mondják.

„Ha összevetjük a társadalom számára jelentkező azonnali vagy hosszú távú haszon és kár mértékét, a műholdas megakonstellációk népszerűsége ellenére sem utasíthatjuk el a teljes tiltás lehetőségét. Éppen ellenkezőleg, úgy gondoljuk, hogy a hatások és a kockázatok túl magasak ahhoz, hogy ezt a ki lehessen zárni” – írják a kutatók, akik nem hisznek benne, hogy az ilyen cégek saját magukat képesek lesznek szabályozni külső behatás nélkül.

A Starlinkhez hasonló megakonstellációk 2019 eleje óta több mint kétszeresére növelték az alacsony Föld körüli pályán keringő működőképes műholdak számát, az ezzel foglalkozó vállalatok ráadásul a következő években jelentős számú bővítést terveznek. A szakértők szerint ennek ára van: az ilyen műholdak és a hozzájuk kapcsolódó űrszemét növeli az éjszakai égbolt fényességét. Ez pedig nemcsak azoknak rossz hír, akik szívesen nézegetik éjszaka a csillagokat, hanem azoknak is, akik kutatnák őket: a földi távcsövek felvételeibe már most gyakran zavarnak bele ezek a konstellációk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!