Már csak négy magyar űrhajósjelölt van versenyben

2023. március 4. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva

A szakértői testület döntésének nyomán négyre szűkült a magyar űrhajósjelöltek listája. Közülük kerül ki az az egy, aki 2024 végén vagy 2025 elején harmincnapos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be a Facebook-oldalán.

A miniszter szerint több ezer érdeklődő volt az új kormányzati űrstratégia keretében meghirdetett programra, de végül csak 240 ember adta be a pályázatát, akik különböző teszteken és vizsgálatokon estek át az Európai Űrügynökségnél, a Semmelweis Egyetemen és a Magyar Energiatudományi Intézetben.

A válogatási procedúra után nyolcan maradtak, őket a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán tesztelték tovább vadászpilóták segítségével. Ennek eredményeként a szakértői testület előző nap leszűkítette a listát négy főre.

A kiválasztott az Európai Űrügynökség és az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével repül majd az ISS-re, ahol magyar űreszközöket fog tesztelni, és kísérleteket végez magyar kutatócsoportok számára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!