Máig nem tudni, a svédeknek volt-e igazuk a koronavírus-járványban

2023. január 23. – 21:00

Máig nem tudni, a svédeknek volt-e igazuk a koronavírus-járványban
Lena Hallengren svéd egészségügyi és szociális miniszter és Anders Tegnell, a svéd közegészségügyi hivatal állami járványügyi szakértője beszél a koronavírus terjedésének megfékezésére vonatkozó frissített ajánlásokról szóló sajtótájékoztatón Stockholmban 2020. július 30-án – Fotó: Naina Helen JAMA / TT NEWS AGENCY / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Sokan bírálták Svédországot a koronavírus-járvány kezdetén, amikor az európai normával ellentétben nem vezetetett be szigorú szabályokat a vírus kordában tartása érdekében. A különutas megoldás egy darabig zsákutcának tűnt, de aztán összességében nem okozott látványos többlethalandóságot. Nem lehet azonban egyértelműen kijelenteni, hogy a svédek jól vagy rosszul döntöttek. A járványkezelés értékelése rendkívül bonyolult dolog, és millió tényezőt kellene megvizsgálni, hogy ítéletet lehessen mondani. Ezt a bonyolult munkát, és a döntéshozás folyamatait mutatja be a Mi svédek és a COVID című dokumentumfilm, amit a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál a következő hetekben több helyszínen is levetít.

Svéd modellnek, sőt, svéd emberkísérletnek is szokták nevezni Svédország járványkezelését a Covid–19 alatt, és sokszor azt értik alatta, hogy a svédek teljesen elengedték a vírust, mindenféle korlátozás és egészségügyi intézkedés nélkül, széttárt kézzel várták, mi fog történni. Ez azonban egyáltalán nem igaz: az aktuális helyzetre reagálva a svédeknél is voltak szabályok, lezárások, de alapvetően az volt a hozzáállás, hogy az állampolgárok szabad mozgását és jogait nem korlátozzák.

„Svédország kultúrája szélsőségesen individualista, az embereknek lehetőségük és joguk van ezeket a dolgokat irányítani” – mondja a Mi svédek és a COVID-ban Johan Carlson, a Svéd Közegészségügyi Hivatal főigazgatója. „A jó hír az, hogy ezt ki is tudjuk használni. Az kell, hogy az emberek részt akarjanak venni. Ha nem akarnak, a jogszabályok nem fognak számítani.”

Voltak lezárások, de nagyon kevés

De mi történt pontosan Svédországban? 2020. február 1-jén került a Covid–19 az epidemiológiailag figyelemre méltó betegségek közé, miután január 31-én megtalálták az első fertőzöttet az országhatáron belül. A hatóságok gyorsan dolgoztak, az első európai esetet ugyanis január 24-én detektálták, és az Egészségügyi Világszervezet is január 30-án sorolta a nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzet (public health emergency of international concern, PHEIC) kategóriájába a betegséget. Március 10-én a svéd hatóságok már azt javasolták az embereknek, hogy ne látogassák az idősotthonokat és az egészségügyi intézményeket.

Március 11-én a WHO pandémiává sorolta a járványt, meghalt az első svéd covidos, az országban betiltották az 500 fő feletti rendezvényeket. Ugyanebben a hónapban javasolták a társadalmi távolságtartást, az otthoni munkavégzést, eltörölték a fizetés nélküli betegszabadságot. Az iskoláknak megadták a lehetőséget, hogy távoktatást alkalmazzanak, felhívták a figyelmet, hogy senki ne utazzon, csak ha nagyon fontos, majd szabályozták az éttermi étkezést, az 50 főnél nagyobb rendezvényeket, és az idősotthonokban látogatási tilalmat vezettek be. Utóbbira azért volt szükség, mert az első hullámban, ami április 16-a tájékán tetőzött az országban, a svéd idősotthonokban futótűzszerűen terjedt a vírus, az idősek között – és az összesített statisztikákban is – kiemelten magas volt a halálozás.

„Ha egyvalamit kellene kiemelni, amiből a svédek látványosan rosszul jöttek ki, az az idősotthonokkal kapcsolatos terjedés volt” – mondja Dr. Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának munkatársa. „A dokumentumfilmben jól látszik, hogy ennek volt érzelmi visszhangja is.” A filmben Anders Tegnell, a svéd közegészségügyi hatóság járványügyi főorvosa és Lena Hallengren egészségügyi miniszter több szempontból megvitatja a helyzetet, és igazítja a szabályozásokat, ugyanakkor megjegyzi: ez egy komplex probléma, és a szigorúan lezárt országokban is megjelent.

Két idős nő az Attendo egyik göteborgi idősek otthonában megkapja a Pfizer–BioNtech Covid–19-vakcina első adagját 2021. január 7-én a svédországi Göteborgban – Fotó: Fredrik Lerneryd / Getty Images
Két idős nő az Attendo egyik göteborgi idősek otthonában megkapja a Pfizer–BioNtech Covid–19-vakcina első adagját 2021. január 7-én a svédországi Göteborgban – Fotó: Fredrik Lerneryd / Getty Images

„A média a svéd intézkedésekről sokszor úgy számolt be, mintha egy teljesen különutas dolog lenne, egy átvehető recept, más országokban is alkalmazható, alternatív megoldás. Ez nem igaz, és ezt mutatja meg a film is: teljesen más közegről beszélünk. Ráadásul a svédek is hoztak egy sor intézkedést, pontosan olyan mechanizmusok mentén, mint más országok, csak éppen svéd környezetre szabva. A filmben a folyamatos elemzőmunka képe rajzolódik ki. Az én véleményem az, hogy egy teljesen ismeretlen vírust nem szabadott volna így kezelni, hamar kiütközött, milyen hiányos ismereteink vannak nemcsak a koronavírusról, de más, légúton terjedő betegségekről is. Én óvatosabban jártam volna el.”

A svédek a kezdetektől fogva azzal mentek szembe a többi európai ország stratégiájával, hogy egy ismeretlen betegségre egy már ismert protokollt alkalmaztak:

ugyanúgy jártak el, ahogyan egy nagyobb influenzajárvány esetében tették volna és számos intézkedést más légúti fertőzések ismeretei mentén értelmeztek.

Tegnell a dokumentumfilmben elmondja: nem érti, a többi ország miért zárta le a határait szinte azonnal, amikor a WHO tagországai által korábban megfogalmazott, hasonló esetekre alkalmazható forgatókönyv szerint járványhelyzetben ennek semmi haszna. „Más országok óriási érdeklődést mutatnak Svédország iránt, és kritizálják. Pedig, ami itt van, az nincs rájuk hatással” – mondja a filmben Hallengren. „Így talán könnyebb igazolniuk az olyan drákói intézkedéseket, mint a lezárások.”

Az alapvető cél Svédországban a vakcinák megjelenéséig az volt, hogy lassítsák a vírus terjedését, nem pedig az, hogy minél több ember megfertőződjön, és kialakuljon a nyájimmunitás – ahogy az a hagyományos és a közösségi médiában sokszor megjelent. A dokumentumfilmben a tesztelésről is sok szó esik: Svédországban egy ideig ez igencsak alacsony intenzitással zajlott, ami torzíthatta az adatokat az első hónapokban. 2020-ban egyébként, a második hullámhoz közeledve, a hatóságok a svédek figyelmét is felhívták, hogy érdemes kerülni a tömegközlekedést, az utazást, a találkozást olyanokkal, akikkel az ember nem él egy háztartásban. Az éttermeket és a bárokat is korlátozták, a középiskolákat egy időre bezárták, de az általános iskolák nyitva maradtak. A fő különbség az volt ebből a szempontból például a magyar mintához képest, hogy nem tiltottak, hanem javasoltak, és számítottak arra, hogy az emberek maguktól is igazodnak a javaslatokhoz, betartják a szabályokat.

Ez egyébként meg is történt: a Svéd Közegészségügyi Ügynökség 2020 tavaszán végzett felméréséből kiderült, hogy a svédek több mint 80 százaléka változtatott a viselkedésén a járvány alatt, például a társadalmi távolságtartás gyakorlásával, a tömegek és a tömegközlekedés elkerülésével, valamint az otthoni munkavégzéssel. Az összesített telefonos helyadatok megerősítették, hogy a svédek sokkal kevésbé voltak mobilisak a járvány idején.

Lehetetlen megmondani, sikeresek voltak-e

Mit értek el a svédek a különutas járványkezeléssel? Jól vagy rosszul jártak? Ezt gyakorlatilag lehetetlen megmondani. Nyilván fontos mérőszám a többlethalálozás, ami 2020 tavaszán jelentősen magasabb volt a svédeknél, mint a többi skandináv országban, de még világszinten is a legmagasabbak közé tartozott. Viszont később ez a szám visszaesett, összességében pedig végül az európai uniós átlag alatt maradt. Így ha a legfontosabb és legegyértelműbb mutatót nézzük, a svédek jól kezelték a járványt.

De egy ilyen pandémiát nem lehet csak a halálozások tükrében vizsgálni. Társadalmi, gazdasági, mentális, más egészségügyi szempontok is jelentkeznek, és csak akkor kaphatnánk valós képet az egyes országok járványkezelésének valódi sikerességéről, ha ezt mindet egyszerre vizsgálnánk. „Nem lehet megítélni, mennyire volt sikeres a svéd megoldás, milliónyi faktor játszik szerepet abban, hogyan értékelünk. Ezt úgy lehetne a leghitelesebben megmondani, ha visszamennénk az időben, és egy teljesen más módszerrel újrakezdenénk. A szomszédos országokhoz képest szoktak viszonyítani, de ebből a szempontból is lehetetlen értékelni, jól tették-e a svédek, hogy nem mentek az európai minta után.”

„Azoknak különösen hasznos a film, akik eddig úgy gondolták: a svédek járványkezelése abból állt, hogy nem csináltak semmit, és ha ez ennyire jól bejött, akkor senkinek sem kellett volna otthon kuksolnia” – mondja Kemenesi Gábor. „Valójában egy sor korlátozó intézkedést hoztak ők is. Annyit jelentett a különutasság, hogy azt mondták: hiába új a vírus, ragaszkodunk ahhoz, amit eddig tudtunk a légúti fertőzésekről, vírusokról, és próbálunk enyhébb, középutas megoldást találni. Az egész nagyon jól megmutatja, mennyire összetett egy ilyen elemző tevékenység. A döntéshozók mindig a friss adatok, információk alapján gondolkoznak, újraértelmeznek. Fontos, hogy a néző lássa ezt az adaptív hozzáállást, mert bárkinek hasznos lehet: úgy tud a legkönnyebben átvészelni egy járványt, ha önmaga is adaptívabbá válik. Nincs fekete-fehér megoldás, nincs jó vagy rossz mechanizmus, folyamatos alkalmazkodás van.”

Fontos azt is megjegyezni, hogy a svéd gyakorlat nem működhetett volna minden országban, többek között valószínűleg Magyarországon sem.

Svédországban ugyanis kiemelkedően magas a hatóságokba vetett bizalom, ami a mi régiónkban rendkívül alacsony. Ebből adódóan a svédek önmaguktól is hajlamosak együttműködni az egészségügyi ajánlásokkal, ahogy azt a fenti statisztika is mutatja. Más a szociális, a demográfiai háttér, de az egészségügyi ellátás minőségében is akadnak különbségek.

„Itthon is lehetett volna országspecifikus, személyre szabott járványkezelés, ha lenne kiterjedt és komplex járványügyi hatósági hátterünk” – mondja Kemenesi Gábor. Több szakértő elmondta már: a magyar járványkezelés egyik legsúlyosabb problémája az volt, hogy mélyen átitatta a politika, ahelyett, hogy a tudományos tényekre, adatokra alapozták volna a kampányokat. A legtöbb országban kutatásokat, tanulmányokat osztottak meg az emberekkel, itthon viszont a politikai kampányban megszokott stílusban, ismert emberek néztek vissza ránk a védekezést és a vakcinákat népszerűsítő plakátokról. A járványkezelésből, az oltásokból politikai kérdés lett.

„A járványkezelés tudományosan megközelítendő kérdés. Sajnos itthon nem, vagy csak nagyon keveset láttunk megfelelő adatokat az aktuális helyzetről, magyarázatokat arról, mi és miért történik éppen. De lehet, hogy enélkül sem lett volna jó megoldás nekünk a svéd úthoz hasonló stratégia.”

Azt, hogy melyik megoldás volt a leghatékonyabb a pandémia kezelésére, talán csak évtizedek múlva fogjuk megtudni, amikor már elég adatunk lesz arról, milyen hosszú távú következményekkel jártak a különböző intézkedések. Nemcsak a halálozási adatok a fontosak: a lezárások gazdasági hatásai, az iskolabezárások okozta oktatási lemaradások, a mentális egészségügyi következmények, vagy éppen a lazább korlátozások miatti esetleges nagyobb arányú hosszú Covid is nyom a latban. Valószínűleg olyan hatásokkal is számolni kell, amikre ma még nem is gondolunk. A film azonban nem is igazságot szeretne tenni – sokkal inkább a legbelső döntéshozói körökben azt mutatja be, mennyire bonyolult és sokrétű ilyenkor az a folyamat, ami alapján végül eldől, egy ország hogyan kezeli a koronavírus-járványt.

Ehhez a cikkhez fizetett együttműködés keretében az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást használtuk.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!