Hosszabbnak tűnik az út, ha nagy a tömeg a vonaton

2022. december 1. – 15:06

Másolás

Vágólapra másolva

A Cornell Egyetem pszichológusai korábbi kutatásaikban már kimutatták, hogy ha vizuális ingerekkel vagy geometriai formákkal keltik a zsúfoltság érzetét valakiben, az lelassítja az illető időérzékét. Most azt vizsgálták meg, hogy a való élethez hasonló szituációkban is megállja-e a helyét ez az eredmény.

A friss eredmények alapján igen: VR-szimulációk alapján azok, akik egy zsúfolt vonatúton találták magukat, jellemzően 10 százalékkal hosszabbnak ítélték meg ugyanazt az utat, mint azok, akik kevésbé zsúfolt vonaton „utaztak” ugyanannyi időt.

A résztvevők szimulált vonatutakon vettek részt, amelyek 60, 70 vagy 80 másodpercig tartottak, és a zsúfoltság mértéke 35 és 175 utas között változott. Az utazás során a kutatók mérték a résztvevők pulzusát, majd megkérték őket, hogy írják le, mennyire volt kellemes vagy kellemetlen a virtuális utazás, valamint hogy próbálják megbecsülni, mennyi ideig tartott az út.

A Virtual Reality szaklapban megjelent tanulmány alapján a résztvevők becslése szerint a zsúfolt utak körülbelül 10 százalékkal tovább tartottak, mint a legkevésbé zsúfolt utak. Az utasok hangulatának nagy hatása volt az időérzékelésre,

a kellemetlen utazások 20 százalékkal hosszabbnak tűntek, mint a kellemesek.

A kutatócsoport úgy véli, hogy a vonatvállalatok számára előnyös lenne, ha modelljeikben figyelembe vennék a zsúfoltság és az időérzékelés közötti kapcsolatot. Azt is javasolják, hogy az emberek lelassult időérzékelése enyhíthető lenne, ha a tömegközlekedési járműveket úgy alakítanák ki, hogy a zsúfoltság kevésbé legyen kellemetlen.

„Ez a tanulmány rávilágít arra, hogy az emberekkel kapcsolatos mindennapi tapasztalataink és a velük kapcsolatos szubjektív érzelmeink drámai módon torzítják időérzékünket” – mondta Adam K. Anderson, a Cornell Egyetem Pszichológiai Tanszékének professzora egy sajtóközleményben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!