Megfejtették V. Károly 16. századi kódolt levelét

2022. november 24. – 18:56

Másolás

Vágólapra másolva

Ötszáz év után sikerült megfejteni V. Károly spanyol király, német-római császár párizsi nagykövetének írott levelében található szimbólumok jelentését – írja az MTI. Az 1547-ben kelt levél megfejtését szerdán jelentette be négy kutató a kelet-franciaországi Nancyben. A megfejtésen a Lotaringiai Informatikai Kutató Laboratórium (Loria) kódfejtői, valamint az észak-franciaországi Pikárdiai Egyetem egyik kutatója fél évig dolgoztak.

V. Károly német-római császár – eddig – rejtélyes szimbólumai – Fotó: Jean-Christophe Verhaegen / AFP
V. Károly német-római császár – eddig – rejtélyes szimbólumai – Fotó: Jean-Christophe Verhaegen / AFP

Az évtizedek óta feledésbe merült levelet a nancy-i Stanislas könyvtár gyűjteményében őrizték. Cécile Pierrot, a Loria kódfejtője először 2019-ben, véletlenül hallott V. Károly (1500-1558) kódolt leveléről egy vacsorán. Mikor két évvel később ismét szóba került a dokumentum létezése, úgy döntött, hogy beleássa magát a témába. 2021 végén jutott el végül a titokzatos levélhez, amin az uralkodó aláírása látható és Jean de Saint-Mauris-nak, párizsi nagykövetének címezték.

Cécile Pierrot a levél alapos tanulmányozását követően úgynevezett családok szerint csoportosította az V. Károly által használt mintegy százhúsz szimbólumot. Elnevezte őket, megszámolta az előfordulásukat, illetve feltérképezte az ismétlődő kombinációkat.

Pierrot és a nancy-i laboratórium két másik kutatója, Pierrick Gaudry és Paul Zimmermann számítógép segítségével gyorsították fel a kódfejtést. A dekódolás kis lépésenként haladt, mert V. Károly bonyolult kódrendszert használt, valamint „üres szimbólumokat” is, amiknek nincsen jelentése, csak az illetéktelenek félrevezetését szolgálták.

A levelet Jean de Saint-Mauris párizsi nagykövetnek címezték – Fotó: Jean-Christophe Verhaegen / AFP
A levelet Jean de Saint-Mauris párizsi nagykövetnek címezték – Fotó: Jean-Christophe Verhaegen / AFP

Mikor Cécile Pierrot-nak június végén sikerül azonosítani több egymást követő szót a levélben, kollégáival Camille Descenclos segítségét kérte, aki a 16. századi Franciaország és Német-Római Birodalom közti kapcsolatok szakértője.

A megfejtéshez hozzájárult Jean de Saint-Mauris egy Besanconban fennmaradt levele is, aminek margójára a címzett egyfajta átírást írt, amikor megfejtette.

A dekódolt levél megerősítette, hogy 1547-ben elég rossz volt a viszony I. Ferenc francia király és V. Károly császár között, annak ellenére, hogy három évvel korábban békeszerződést írtak alá – mondta Camille Desenclos. Bizalmatlanok voltak egymással szemben, és igyekeztek meggyengíteni egymás hatalmát.

A levélből az is kiderül, hogy állítólag összeesküvést terveztek Franciaországban V. Károly meggyilkolására, amiről korábban nem sokat lehetetett tudni. Az értesülés megalapozatlannak bizonyult – V. Károllyal nem orgyilkos végzett, 1556-ban lemondott a császári trónról és 1558-ban a yuste-i kolostorban hunyt el –, de a történész szerint a levél arról tanúskodik, hogy mennyire tartott egy összeesküvéstől.

Levelében az uralkodó a birodalma helyzetéről, valamint „politikai és katonai stratégiájáról” is ír: a kódolással valószínűleg ezeket a kényes információkat akarta elrejteni.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!