Meghosszabbíthatja a koronavírus-vakcina a menstrurációs ciklust, de csak átmenetileg

2022. november 17. – 20:10

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-vakcinák megjelenésével megnőtt az önkéntes bevalláson alapuló mellékhatás-bejelentő rendszerek forgalma, a bejegyzések között pedig egyre gyakrabban lehetett olvasni a menstruációra vonatkozó furcsaságokat. Bár a szakértők nem győzték hangsúlyozni, hogy erre vonatkozóan egyelőre nincs elég adatunk, sokan már egyértelmű konklúzióként vonták le, hogy a vakcináció beleszól a menstruációs ciklusba, és ezzel együtt a termékenységnek is árt. Most kiderült: utóbbi még mindig nem igaz, de előbbiben lehet némi igazság.

Victoria Male, az Imperial College London Anyagcsere, Emésztés és Reprodukciós Tanszékének kutatója a Science magazinban foglalta össze, mit mutatnak a legfrissebb kutatások. A szakértő először is leszögezte: a koronavírus-vakcinák és a termékenység között egyelőre nem sikerült semmilyen kapcsolatot felfedezni, és a menstruációs ciklus változásával más vakcinákat is kapcsolatba hoztak már, nem csak a SARS-CoV-2 elleni oltóanyagot.

Az amerikai VAERS és a brit Yellow Card önkéntes alapon működő mellékhatás-jelentőrendszer nagyon hasznos, ha az ember tudja a helyén kezelni. A VAERS segítségével sikerült például felfedezni az adenovírus-vakcinákhoz köthető, VITT (vakcina-indukált immun trombotikus trombocitopénia) névre keresztelt ritka mellékhatást, a Yellow Carddal pedig az mRNS-vakcinával néha jelentkező myocarditist. Csakhogy az, hogy valaki ebben a rendszerben bejelent valamit, még nem jelenti azt, hogy az valódi mellékhatás – de nagyon sokat segít abban, hogy a kutatók tudják, mire kell jobban odafigyelniük.

Ilyen volt a menstruációs ciklus megváltozása is, ami azért trükkösebb kérdés, mert a ciklus egyébként is változékony. A témában végzett kutatások azonban kimutatták: valóban van összefüggés a ciklus változása és a koronavírus-vakcináció között, bár nem jelentős, és hamar el is tűnik.

Egy amerikai kutatás például 3959 nő adatait vizsgálta meg a Natural Cycles menstruációs app segítségével, közülük 2403-an voltak beoltva, 1556-an pedig nem. Az első vakcinadózisnál nem volt különbség az oltottak és az oltatlanok között, de a második adag oltóanyagtól már átlagosan 0,45 nappal lett hosszabb a menstruációs ciklus. Ha egy cikluson belül adták be mindkét oltást, az 2,32 napot tolt a cikluson. Ezt a kutatást elvégezték nemzetközi csoporttal is, ahol 19622 embert vizsgáltak, közülük 14 936 volt oltott, az eredmények pedig nagyjából megegyeztek az amerikai vizsgálatéval. Mindkét kutatás azt mutatta, hogy a menstruációs ciklus visszatért a normál kerékvágásba két ciklus elteltével.

Az Apple Women’s Health Study keretein belül is vizsgálták a témát, itt 0,5 napos meghosszabbodást mértek az első, és 0,39 naposat a második dózis után, de a következő ciklusban már minden a megszokott mederben folyt. Egy 79 fős brit kutatás ugyanígy kicsi, de mérhető hosszabbodást talált, de csak abban a ciklusban, amelyben a vakcinát beadták. Egy 3858 észak-amerikai ápolónőket vizsgáló kutatásban 1,48-szorosára nőtt az esélye annak, hogy hosszabb lesz a menstruációs ciklus akkor, ha koronavírus elleni vakcinát kapott az alany.

Az első kutatás során azt is megállapították, hogy a normálisnál erősebb vérzés is együtt járhatott a vakcinációval, a résztvevők 13,6 százaléka számolt be erről az oltás utáni időszakban, míg az oltás előtt csak 7,6 százalék.

A vakcina típusa nem befolyásolja a menstruációs ciklus hosszabbodását, így valószínűleg az oltásra adott immunválasz a ludas, nem pedig egy specifikus vakcinakomponens.

Korábban is beszámoltak már menstruációs változásokról a tífusz, a hepatitisz-B és a humán papillomavírus (HPV) elleni oltásokkal kapcsolatban. Wan Chhüan orvos már 1549-ben megfigyelte, hogy a himlő elleni oltás váratlanul kiválthatja a menstruációt. Két tanulmány is foglalkozott már azzal a hipotézissel, hogy a COVID-19 oltás utáni menstruációs változások az immunválasz aktiválódásával érkeznek, de ellentmondó eredményekkel zárultak.

Két elfogadható feltételezés látott napvilágot eddig a kiváltó okokról, amelyek révén az immunstimuláció menstruációs változásokat okozhat: a velünk született immunválasz átmenetileg zavarhatja a menstruációs ciklust irányító hormonokat, vagy hatással lehet a makrofágokra és a méh nyálkahártyájában lévő természetes ölősejtekre, amelyek szabályozzák ennek a szövetnek a lebontását és regenerációját. A hormonokkal kapcsolatos hipotézist alátámasztja, hogy azoknál, akiknél hormonok külsőleg, kombinált hormonális fogamzásgátlással szabályozódnak, kisebb valószínűséggel tapasztaltak menstruációs változást az oltás után. Ezt az elméletet igazolja az is, hogy a változások szempontjából számít, hogy a ciklus mely szakaszában kapják a nők az oltást.

Egy másik kutatás viszont azt támasztja alá, hogy a védőoltás hatással van a méhnyálkahártya immunsejtjére: a 27  143 menstruáló személy bevonásával végzett felmérés megállapította, hogy az életkor növekedése az erősebb vérzés kockázatának növekedésével jár együtt. Ez arra utalhat, hogy megváltozott a szövetregeneráció képessége, és kevésbé hatékony az idősebbeknél.

A valóság valószínűleg az lehet, hogy mindkét folyamatot befolyásolja az oltás, de további kutatásokra lesz szükség, hogy a pontos útvonalakat meg lehessen állapítani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!