Óvatosan bejártuk a fenntarthatóság problémáját Matolcsyval és pár bögrével, de sok újat nem tanultunk

2022. november 11. – 12:25

Óvatosan bejártuk a fenntarthatóság problémáját Matolcsyval és pár bögrével, de sok újat nem tanultunk
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Telexen eddig is foglalkoztunk környezetügyekkel, de a jövőben még nagyobb hangsúlyt helyezünk arra, hogy bemutassuk az éghajlatváltozás hatásait és azt, hogy hogyan alkalmazkodhatunk hozzá. Az ilyen tartalmainkat ezentúl a KLÍMAZÓNA tag alatt találja meg legkönnyebben, legyen szó energetikáról, természetvédelemről, életmódról vagy környezetpolitikáról.

Negyedjére szerveztek meg a TED és a Metpropolitan közös programsorozatát az Uránia színházban. Az előző évek előadásai a tudás, a sokszínűség és az innováció szavakhoz kapcsolódó előadásokról szóltak, idén viszont a fenntarthatóság volt a téma. Mint a moderátor, Szűcs Gergely fogalmazott, azért, mert

„a közbeszédben olyan hashtagekkel találkozunk, mint a háború és a szerelem, a tudomány és a művészet. A mai téma viszont a fenntarthatóság, amely a civilizáció szempontjából váratlanul érte az embereket.”

A fenntarthatósági kérdések „mainak” titulálása az ökokatasztrófa és klímaszorongás megjelenése után évekkel jól megmutatta, milyen konferenciát is várjunk. Valami olyat, ami alapvetően jó értékeket és irányelvet szeretne átadni, de közben csak óvatosan próbál beszélni arról a jövőről, ami már egy ideje elmúlt a fejünk felett.

Matolcsy és a káoszelmélet

A mellettem ülő fiatalok „Nincs b bolygónk” című, fenntarthatósági kérdésekről szóló könyvekkel kezükben várták az Urániában az első előadót, Matolcsy Györgyöt. Ők egyébként a 7 ezer forintos jegyárukért a bankigazgatóval együtt három blokkot kaptak a fenntarthatóságról: egyet az oktatás és a fenntarthatóság viszonyáról, egyet a tágabb perspektívákról, egyet pedig a megvalósult, személyes történetekről.

A blokkok előtt a Metropolitan elnöke felvázolta, hogy milyen finanszírozási problémák vannak a kutatási területeken Amerikában (Magyarországról nem esett szó). Majd azt is, hogy az egyetem célja, hogy vezető legyen a jövőben, „ezért is foglalkozik a jövővel”. Ezután nem tétovázott az MNB elnöke, és egyből olyan nagy mondatokkal nyitotta, minthogy: „Hóbort-e a fenntarthatóság? Egy múló romantikus divat-e? Vagy üzleti érdekek által vezérelt, profitérdekű, éhes menekvés?”

Matolcsy György egyből leszögezte, szerinte egyik sem, hanem „a jövő megnyerésének kulcsa”. A jövő zálogáról aztán átkanyarodtunk a középkori Magyarországra, Matolcsy pedig az aranytermelésen keresztül, Szentgyörgyi Albert és Albert Einstein mondatain át odáig evezett, hogy

„Ma minden komplex, exponenciális gyorsulással megy a jövőbe. De a káosz szintjén, a káosz peremén a rémület ül minden arcra.”

Az elnök ezután káoszelméletről és az azt kúráló mintázatokról és spirálokról elmélkedett. Beszélt arról is, hogy a hatások 80%-a a források 20%-ából lesz, majd levezette, hogy ezáltal azt az 1%-ot kell keresnünk, amiből a hatások 50%-a lesz. Matolcsy matematikája úgy érvelt, 30-40%-a a forrásoknak az, amit a fenntarthatóság jegyében ki kell dobnunk ahhoz, hogy „megakadályozzuk a káosz létét.” Az elnök exponenciálisan mélyülő gondolataihoz hozzátette azt is:

„A gondolatból lesz valóság. Mi más valóságot szeretnénk, ezért más gondolatokra van szükség. És vigyázz a gondolataidra, mert szavak lesznek belőle, és vigyázz a szavaidra, mert tettek lesznek belőle, és a tetteidre is nagyon, mert abból szokás lesz. Sok szokásból pedig? Személyiség.”

Matolcsy György – Fotó: Huszti István / Telex
Matolcsy György – Fotó: Huszti István / Telex

Óvatos edukációs jövő

Matolcsy előadása után az edukációs blokkban színpadra lépett egy tanárnő is. Az „osztály, vigyázz!” felkiáltással kezdődő beszédben Antaliné Miss Lilla beszélt arról, miért nem jó út a diákok telefonhasználatának teljes tiltása, miért kéne inkább kooperáció a technológia és az edukáció között.

És habár minden vicc nélkül hasznos és formabontó ötletnek tűnt a tanárnő óráin használt QR-Dobó István, Jókai Mór start-up vagy VR-Arany János, valami azért mégis hiányzott közben. Vagy legalábbis különös volt 2022 Magyarországában egy fejlődésről szóló konferencián olyan pedagógust hallgatni, aki

bár kimondja, hogy az élet dolgaira kell tanítani a diákokat, egy másodpercet sem beszél például az igazi problémáról: amiért tanárok és diákok hosszú idők óta utcára vonulnak.

Egyetlen előadás pedig jól leírta, mi volt az egész konferencia legnagyobb problémája. Az óvatoskodás, a kontextusnélküliség jelentősen eltörpítette a valódi ok-okozatokat, azt, hol van a hiba a rendszerben. Hiába beszélt egy egész blokk a fenntartható oktatásról, annak valódi hibáit mégsem akarta megkeresni: az előadók inkább maradtak annál, hogy jövőnek nevezzék azt a fenntarthatóságot, amelynek már rég jelenét tapossuk.

Antaliné Miss Lilla – Fotó: Huszti István / Telex
Antaliné Miss Lilla – Fotó: Huszti István / Telex

Japánba utazó tányérok, repülőgépek

„Minden fontosabb annál, ami mindennél fontosabb”

– hangzott el a megállapítás később Stumpf-Biró Balázstól, összeomláskutatótól. Stumpf-Biró szerint „rendkívül közel lehetünk ahhoz a ponthoz, ahonnan a jelenlegi életmódunk tűnik majd borzasztó távolinak”. Hozzátette, „a dolgok változnak és változni fognak, és erre fel kell készülnünk.”

De nem Stumpf-Biró előadása volt az egyetlen, amely hemzsegett az általános úgynevezett igazságoktól. A konferencián többször kiemelték az előadók, hogy vásároljunk csomagolásmentesen, piacról, szeressük azt, ahol élünk.

Az örök bölcsességeket aztán valahogy mégis kisebbítették az előadók folyamatos, nagy megmondásokba csomagolt önpromói az előadók saját karrierjéről, könyveikről. Erősítette ezt az is, hogy a konferencia a szüneteit is egy dologra használta: hogy az aranyozott bögrefestegetés, „játékos újrahasznosítás” mellett ezeket a könyveket rakja a látogatók elé.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Jelentősen hiteltelenné tették ugyanis a fenntarthatóság promotálásáról szóló konferenciát, hogy influenszerek, már-már celebek beszéltek arról, hogy „nem a pénz számít”. De nehezen volt értelmezhető az is, amikor egy környezetbarátság melletti elköteleződéséről beszélő előadó arról mesél, mi volt vele a reptéren, vagy amikor a másik előadó megemlíti, hogy

az előadásra hozott, metaforaként szolgáló kincugi-tányért egyébként ő korábban kiszállíttatta Japánba, egy japán nőhöz, hogy az megcsinálja.

Egy blokknyi ember nem csinál nyarat

A konferencia második blokkja jelentősen elkülönült viszont a többitől. Itt például Hajdú Judit kertészmérnök beszélt az elsivatagosodás problémáiról, arról, hogy a mostani mentalitásunk hogyan vezet majd az ételtermesztés ellehetetlenülése felé. Hajdú olyan problémákat emelt ki, minthogy

„az ellátási lánc koncentrációja kiszolgáltatottá teszi a termelőket. A globális vetőmag forgalom 40 százalékát két hatalmas multicég uralja. A felvásárlás hasonlóképpen történik.”

A második blokkban viszont összességében viszonylag hasznos gondolatok hangoztak el a meglehetősen különböző előadóktól. Olyan gondolatok például, minthogy

  • „Milyen jövő várhat minket? Lelki betegségekkel teli, hiszen nem jó irányba haladunk.”
  • „A fenntartható folyamat is hullámokkal és csúcsokkal teli, de szükség van változásra és változtatásra.”
  • „Túl sokat vásárolunk, a divat elvesztette kulturális értéket, eközben pedig mi és a bolygónk is belefullad ebbe.”
  • „Együttműködésre van szükség, ami a lakosoktól a legmagasabb döntéshozókig képes eljuttatni a fenntarthatóság üzeneteit.”

Az előadásokba közbeékelt „ismerd meg önmagad” felkiáltások és citatumos idézetek persze itt is tompították kicsit a hatásosságot. De összességében a konferencia második blokkja, ahol kertészmérnöktől szerzetesig elég széles skálán mozgott az előadók foglalkozása, tényleg széles körű perspektívát adott a hallgatóknak – megmutatva, miről kellett volna igazából az egész előadás-sorozatnak szólnia.

Selina Leem – Fotó: Huszti István / Telex
Selina Leem – Fotó: Huszti István / Telex

A konferencia végét Selina Leem zárta, a klímaaktivista volt korábban a COP21 legfiatalabb előadója. Leem arról beszélt, hogy „mióta az eszemet tudom a klímaválság az életem része”. Elmesélte országának, a Marshall-szigeteknek problémáit és egész előadásával lesöpörte a konferencia korábbi előadásait. Egy nagyjából tízperces beszéden belül bemutatta, hogy ki kell mondani, milyen szélsőséges veszélyekkel állunk szemben:

és hogy ebben, ha egy dolgot promózhatunk maximum, az a saját országunk – hiszen egy fenntarthatósági konferenciának nem arról kell szólnia, hogy kik vagyunk, hanem, hogy mit akarunk megvédeni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!