50 év alatt közel 70 százalékkal csökkent a vadon élő állatok populációja a világon

2022. október 13. – 12:46

50 év alatt közel 70 százalékkal csökkent a vadon élő állatok populációja a világon
Erdőírtás az Amazonasban 2021. szeptember 15-én Fotó: Mauro Pimentel / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Alig 50 év alatt csaknem 70 százalékkal csökkent a vadon élő állatok populációja világszerte – figyelmeztet a Természetvédelmi Világalap (WWF) friss jelentése az MTI szerint. A szervezet kétévente közzétett Élő bolygó-jelentésének idei kiadása 5230 emlős-, madár-, hüllő-, kétéltű- és halfaj mintegy 32 ezer populációjának változását értékelte az elmúlt évtizedekre visszatekintve.

Mint írták, 1970 és 2018 között átlagosan 69 százalékkal csökkent a populációk mérete, amit főleg az állatok természetes élőhelyének eltűnése okoz, mivel ezeket mezőgazdasági területekké alakítják, de az éghajlatváltozás is egyre nagyobb veszélyt jelent számukra.

A legsúlyosabb populációvesztést az édesvízű tavakban, folyókban és vizes élőhelyeken élő fajok szenvedték el, ezek létszáma 1970 óta átlagosan 83 százalékkal csökkent. Az Amazonas vidékén az erdőirtás miatt a vadon élő állatok populációinak mérete átlagosan 94 százalékkal csökkent az elmúlt fél évszázadban.

A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az Amazonas esőerdői gyorsan közelednek ahhoz a fordulóponthoz, amikor már nem tudnak segíteni a globális felmelegedés hatásainak csökkentésében. „Ha elveszítjük az Amazonast, elveszítjük a klímaváltozás elleni harcot” – hangsúlyozta Tanya Steele, a WWF vezérigazgatója.

Európában, Közép-Ázsiában és Észak-Amerikában kisebb léptékben csökkent a vadon élő állatok populációja, igaz, ezekben a térségekben már 1970-ben is csökkentek a populációk.

A tudósok szerint a globális hőmérséklet emelkedést 1,5 Celsius-fokra kell korlátozni ahhoz, hogy a világ elkerülje az éghajlatváltozás legsúlyosabb hatásait. A természet megóvása azért is létfontosságú, mert a természeti rendszerek – köztük az esőerdők – nagy mennyiségű üvegházhatású gáz tárolására alkalmasak. Ennek ellenére továbbra is évente tízmillió hektár erdő tűnik el – írják a jelentésben.

A jelentés ugyanakkor pozitív példákat is kiemelt: a célzott természetvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően 1999 és 2015 között 500 százalékkal nőtt a ciprusi álcserepes teknősök fészkeinek száma, Nagy-Britanniában sikerült visszatelepíteni a kihalt darvakat, és ma már több mint 200 példány él belőlük, a kelet-afrikai Virunga-hegységben pedig 2010 óta a hegyi gorillák száma 480-ról 604-re nőtt.

A WWF-jelentés azt is kiemelte, hogy a természet helyreállítása nem lehetséges az őslakos népek és a helyi közösségek jogainak, valamint természetvédelmi vezető szerepüknek elismerése és tiszteletben tartása nélkül.

A WWF Magyarország közleménye szerint

Magyarországon mások mellett olyan fajokat fenyeget az eltűnés veszélye, mint az elevenszülő gyík, a kaszpi haragossikló, a lápi póc, a magyar szöcskeegér vagy a délvidéki földikutya.

„A legutóbbi felmérések alapján Magyarországon a közösségi jelentőségű élőhelyek 87 százaléka kedvezőtlen vagy rossz állapotú, az álló- és folyóvizek között még ennél is nagyobb arányban voltak azok, amelyeknek az ökológiai állapota mérsékelt, gyenge vagy rossz besorolást kapott. Pedig a veszélyeztetett fajok megőrzése szempontjából kulcsfontosságú, hogy milyen állapotban vannak a hazai élőhelyek” – hangsúlyozta Fehér Zoltán, a WWF Magyarország természetvédelmi vezetője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!