Együtt érkeztek meg amerikai és orosz űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra

2022. szeptember 22. – 10:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két kozmonauta és egy asztronauta indult el tegnap a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a háborús feszültségek ellenére is – írja a Guardian. Az űrhajósokat egy orosz Szojuz rakéta vitte az ISS-re Bajkonurból. Frank Rubio, Szergej Prokopjev és Dmitrij Petyelin biztonságban megérkeztek az állomásra, ahol három orosz, három amerikai és egy olasz űrhajóshoz csatlakoztak.

Rubio volt az első amerikai űrhajós, aki azután repült Szojuzzal, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát február 24-én. Az űrkutatás az egyik utolsó olyan terület, ahol az amerikaiak oroszokkal dolgoznak együtt. Az űrállomáson dolgozó űrhajósok igyekeznek elkerülni a Földön zajló konfliktust, hogy zavartalanul tudják folytatni a kutatásaikat.

Bár volt róla szó, hogy Oroszország kilép a Nemzetközi Űrállomás-projektből, Jurij Boriszov, a Roszkoszmosz vezetője most a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségnek elmondta: valószínűleg 2028-ig megmarad az együttműködés. A Reuters szerint Boriszov azt is mondta, hogy az oroszok készek meghosszabbítani a munkát az Egyesült Államokkal 2024 után is, ha a következő három kilövés jól sikerül.

Az 1998-ban felbocsátott űrállomáson 2000 novembere óta folyamatosan élnek űrhajósok az Egyesült Államok és Oroszország által vezetett partnerség keretében, amelyben Kanada, Japán és 11 európai ország is részt vesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!