A globális felmelegedés kedvezhet az agyevő amőba elterjedésének

2022. szeptember 22. – 20:02

Másolás

Vágólapra másolva

Az agyevő amőba (Naegleria fowleri) a globális felmelegedés és a klímaváltozás miatt az USA északi régióban is egyre nagyobb számban tűnhet fel. Az amőba jellemzően meleg édesvizekben él, és az orron keresztül juthat be az emberi szervezetbe, ahol az agyszöveteket kezdi el pusztítani – írja a Guardian.

A cikkben megszólaló mikrobiológus szerint az agyevő amőbák jellemzően a 30 Celsius-fokos meleg vizeket kedvelik. Az amőba eddig az Egyesült Államok déli államaira volt jellemző, de az utóbbi években egyre több északi államban is feltűnt. Még a kanadai határ mellett fekvő Minnesotában is találtak agyevő amőbát, idén nyáron pedig egy nebraskai gyermek fertőződött meg agyevő amőbával, később pedig meghalt.

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) adatai szerint 2012 és 2021 között mindössze 31 agyevő amőbával fertőzött esetet jelentettek, és a betegség nem minden esetben halálos, viszont komoly sérüléseket okozhat.

A kaliforniai egyetem környezetvédelmi mérnöke, Yun Shen a Guardiannek azt mondta, hogy a melegebb hőmérséklet és az aszályok nemcsak az agyevő amőbának kedveznek, hanem más, súlyos betegségeket terjesztő baktériumoknak is. A klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak az árvizek is, amelyek egy adott terület ökoszisztémáját felborítva több veszélyes baktériumot juttathatnak a talajvizekbe, szennyvizekbe.

Az amerikai járványügyi központ kutatói szerint az is kihívást jelent, hogy egyáltalán behatárolják, hol bukkanhat fel az agyevő amőba, mivel egyelőre nem létezik gyorsteszt, amivel egyszerűen ki lehetne mutatni, mely vizek fertőzöttek. A kutatók szerint az sem tisztázott kérdés, hogy miért csak bizonyos emberekre jelent veszélyt és komoly egészségügyi kockázatot az agyevő amőba.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!