Megoldották a félmilliárd éves, szájjal ugyan rendelkező, de ánusz nélküli őslény rejtélyét

2022. augusztus 18. – 10:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kínai és brit tudósok csoportja állítja, sikerült megfejteniük annak a félmilliárd éves, mikroszkopikus nagyságú őslénynek a rejtélyét, aminek szája volt, de végbélnyílása nem, írja a BBC.

Az apró, zsákszerű lény (Saccorhytus coronarius) kövületét 2017-ben fedezték fel, a tudósok először a gerincesek (köztük az emberek) legkorábbi őseihez, a deuterostomiák (újszájúak) csoportjához sorolták.

Tudósok egy csoportja most egy új tanulmányban azt írja, részletes röntgenvizsgálatok segítségével arra a következtetésre jutottak, a Saccorhytus-t eleve nem a deuterostomiák, hanem az ecdysozoák (vedlő állatok) törzsébe kellett volna sorolni.

Ez azt jelenti, hogy az őslény nem a gerincesek, hanem a rovarok és pókok egyik felmenője lehet.

A zavart az okozta a besorolásnál, hogy a lénynek ugyan volt szájnyílása, nem rendelkezett viszont ánusszal, ami a legtöbb ecdysozoa jellemzője.

„Elképzelhető, hogy a saját fejlődése során elvesztette – vagy nem is volt szüksége rá, mert egyszerűen egy helyben ült, és csak egy nyílással rendelkezett, amit mindenre használt” – magyarázta Emily Carlisle, a Bristoli Egyetem kutatója a BBC-nek.

Ezt az elméletet támasztja alá, hogy a részletes röntgenvizsgálatok szerint a száj körüli apró pöttyök nem kopoltyúk alatti pórusok nyomai (ahogy azt eredetileg feltételezték), hanem letört tüskéké, amiket az élőlény arra használhatott, hogy a tenger mélyén, az üledékes talajban megkapaszkodjon.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!