Megtalálhatták, honnan indult világhódító útjára a fekete halál

2022. június 16. – 19:46

Másolás

Vágólapra másolva

Brit (és német) tudósok úgy vélik, felfedezték a 1347-52 között a három kontinensen végigseprő fekete halál eredeti gócpontját, írja a BBC. Sokáig képtelenség volt meghatározni, hol kezdődött a több tízmillió áldozatot szedő bubópestis-járvány, a friss kutatás eredményei azonban a mai Kirgizisztán területére mutatnak.

A skóciai Stirlingi Egyetem, valamint a németországi Max Planck Intézet és a Tübingeni Egyetem kutatócsoportja a kirgizisztáni Iszik-köl tó melletti temetőkben talált csontvázak fogaiból vett DNS-mintákat. Ez alapján jutottak arra a következtetésre, hogy az 1330-as években itt kezdődhetett az emberiség egyik legnagyobb egészségügyi katasztrófája.

A területre azután figyeltek fel, hogy látványosan megugrott az ottani temetkezések száma ebben az időszakban.

Flagellánsok kínozzák magukat 1349-ben, hogy megszabadítsák a világot a fekete haláltól – Fotó: Ann Ronan Picture Library / AFP
Flagellánsok kínozzák magukat 1349-ben, hogy megszabadítsák a világot a fekete haláltól – Fotó: Ann Ronan Picture Library / AFP

Maria Spyrou, a Tübingeni Egyetem kutatója elmondta, hogy a csapat hét csontváz DNS-ét szekvenálta. Azért vizsgáltak fogakat, mert azokban sok ér található, így ki tudták mutatni az olyan halálos kórokozók jelenlétét, amelyek vérrel terjednek. A pestist okozó Yersinia pestis baktériumot közülük háromban találták meg.

Philip Slavin, a Stirlingi Egyetem történésze a felfedezéssel kapcsolatban azt mondta, a tanulmány „pontot tesz a történelem egyik legnagyobb és legizgalmasabb kérdésének végére”, és meghatározza, hogy mikor és hol kezdte meg munkáját az „emberiség leghírhedtebb gyilkosa”.

A kutatás limitációi közé tartozik a minta rendkívül kis mérete. Erre utalt Michael Knapp, az új-zélandi Otago Egyetem munkatársa is, aki ugyan értékesnek nevezte az eredményeket, de szerinte több adatra van szükség a megfelelő következtetés levonásához.

A kutatók munkája a Nature című tudományos folyóiratban jelent meg június 15-én.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!