Már a Föld körül kering a Boeing új, kísérleti űrkapszulája

2022. május 20. – 07:42

Már a Föld körül kering a Boeing új, kísérleti űrkapszulája
A Boeing CST-100-as űrkapszulát egy Atlas V rakétára ültették – Fotó: Steve Nesius / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Sikeresen indították el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a Boeing CST-100 Starliner űrkapszuláját helyi idő szerint csütörtök este a floridai Cape Canaveral-i űrközpontból – írja az MTI.

Az űrhajót egy Atlas V típusú rakéta emelte a magasba, és mintegy 30 perccel később Föld körüli pályára állt. 2019-ben ezen a ponton hiúsult meg a Starliner kísérlete szoftverhiba miatt.

A művelet most sem volt zökkenőmentes: a kilövés utáni sajtótájékoztatón a Boeing és a NASA tudósai azt mondták, hogy a 45 másodperces pályára állási művelet alatt az űrjármű 12 fúvókájából kettő felmondta a szolgálatot. Az egyelőre ismeretlen eredetű hiba nem akadályozza a Starlinert abban, hogy elérje az űrállomást, majd visszatérjen a Földre, a tartalék fúvókák ugyanis hibátlanul működnek.

„A rendszert úgy terveztük, hogy legyen benne tartalék, és pontosan úgy működik, ahogy kell. A jármű biztonságos, és úton vagyunk a Nemzetközi Űrállomásra”

– mondta Mark Nappi, a Boeing Starliner-program igazgatója.

Az űrkapszulát egyelőre űrhajósok nélkül próbálták ki – Fotó: Joe Skipper / Reuters
Az űrkapszulát egyelőre űrhajósok nélkül próbálták ki – Fotó: Joe Skipper / Reuters

Az űrhajó a tervek szerint a kilövés után 24 órával, péntek éjjel kapcsolódik össze az űrállomással, ahol négy-öt napot tölt majd, majd visszatér a Földre, ahol ejtőernyő segítségével az új-mexikói sivatagban landol. Emberek egyelőre nincsenek a fedélzeten. Az egyetlen utas Rosie, a rakétaember, egy bábu, akit kék szkafanderbe öltöztettek, hogy mérni tudják, milyen hatások érik útközben a leendő űrhajósokat. Ezenkívül a Starliner több mint 200 kiló szállítmányt is visz az ISS-re.

Ha a kísérlet sikeres, a NASA újabb eszközre tesz szert, amivel az USA-ból fel lehet jutni az ISS-re. Az űrsiklóprogram leállítása után ugyanis csak orosz Szojuz űrhajókkal tudták ezt megtenni, most viszont Elon Musk milliárdos cégének Falcon 9 rakétáját és Crew Dragon űrhajóját használják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!