Kifejlesztették az éjjel is működő napelemet

2022. április 9. – 08:34

Másolás

Vágólapra másolva

Pár éve egy parlamenti vitában a fideszes L. Simon László azzal érvelt a napenergia ellen, hogy Magyarországnak éjszakánként is szüksége van áramra. Ebből emlékezetes és némi gúnyolódással fűszerezett közéleti diskurzus lett arról, hogy egyébként az elektromos energia tárolására már változatos megoldásokat kínál a tudomány jó ideje, de az alapállítás cáfolhatatlannak tűnt: ha nem süt a Nap, nem dolgozik a napelem se.

Ezt az axiómát borítja most fel a Stanford amerikai egyetem kutatócsoportja az Applied Physics Letters szakfolyóiratban megjelent tanulmányukkal, ami egy éjjel is működő napelemet ír le. A trükk az, hogy a hagyományos, fotovoltaikus (a fény energiájával áram termelése) megoldás mellett termoelektromos generátort is alkalmaz – ez pedig a napelem panele és a környező levegő hőmérséklet-különbségéből táplálkozik és állít elő a hőenergiából áramot.

A gyakorlatban ez egyelőre elég kevés áram termelését képes megoldani (a napelem hagyományos működési módjához hasonlítva), de maga a technológiai áttörés elég fontos, a hatékonyságát növelve komoly előrelépést jelenthet majd a megújuló energiaforrások világában. A technológia jelenleg ott tart, hogy például állandó világítást tud biztosítani az éjjel termelt árammal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!