A növényi étrend önmagában nem csökkenti a szívbetegség kockázatát egy friss kutatás szerint

2022. február 21. – 14:55

Másolás

Vágólapra másolva

Eddig úgy tűnt, hogy a növényi, vagy más néven vegán étrend jót tesz a szívnek, az egészségnek, és persze a bolygónak is, de egy friss tanulmány most árnyalja ezt a képet – írja a CNN. Egy közel négyszázezer brit felnőtt részvételével zajló kutatás eredménye szerint a zöldségfogyasztás, különösen a főtteké, nem csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedés kockázatát.

„Nagyszabású kutatásunk során nem találtunk bizonyítékot arra, hogy a zöldség bevitelnek hatása lenne a szív- és érrendszeri megbetegedések előfordulására” – mondta Qi Feng, az Oxford Egyetem kutatója. A tanulmány szerint míg a nyers zöldségek védhetnek a szívbetegség ellen, a főttek nem, és a zöldségfogyasztás minden előnye elszáll, ha valaki nem mozog eleget, nem eszik gyümölcsöt, és nem szed vitamint. „Az elemzéseink azt mutatják, hogy a zöldségfogyasztás szívbetegséggel szembeni védő hatását nagy valószínűséggel a társadalmi-gazdasági helyzet és az életmódbeli különbségekhez kapcsolódó torzítás magyarázza” – mondta a kutató.

De még mielőtt a zöldséggyűlölők örömünnepben törnének ki, brit és amerikai szakértők gyorsan hozzátették a kivételeket. „Bár a tanulmány szerint nincs közvetlen kapcsolat a szív- és érrendszeri megbetegedések és a zöldségfogyasztás között, ez nem jelenti azt, hogy abba kell hagyni a zöldségevést” – mondja Victoria Taylor, a British Heart Foundation dietetikusa. Szerinte ugyanis a rostdús táplálkozás segít az ideális testsúly megtartásában, ami csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát.

Mindenesetre az is egyre több tanulmányból derül ki, hogy a húsevés – abban a mennyiségben, ahogy most tesszük – hosszú távon nem fenntartható. A hústól való eltávolodást a világ gasztrotrendjei szorosan követik, egyre több híres étterem áll át vegánra. A növényi étrendet Ács Bori, a Telex újságírója is kipróbálta januárban, tapasztalatait pedig ebben a cikkben írta meg.

Arról, pedig, hogy felelőtlen csodabogarak vagy gyerekeik egészségének megóvói-e azok a szülők, akik nemcsak maguk, de a gyerekeiket is a növényi étrend alapján táplálják, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!