Magyar kutatók szimulációval megvizsgálták, hol és mikor lehet értelme folyékony vizet keresni a Marson

2022. január 31. – 17:49

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar kutatók számítógépes szimulációja szerint egy teljes marsi évet vizsgálva tavasztól késő nyárig a Mars mindkét féltekéjén megjelenhet a kálcium-perklorát vizes oldata – áll az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézetének közleményében.

Pál Bernadett és dr. Kereszturi Ákos azt vizsgálta, hogy hol találhatnak folyékony vizet a Marson. Arra jutottak, hogy tavasszal és nyáron, a késő esti és kora hajnali órák lehetnek erre megfelelőek, és az északi féltekén nagyobb kiterjedésben, mint a délin. A kutatáshoz higroszkópos sókat vizsgáltak, amik a légkörből kötik meg a vízpárát, ami így folyékony sós oldattá válik.

Ugyan évmilliókkal ezelőtt a Marson még sokkal több víz volt, mint most, de ez a magnetoszféra hiánya, a -60 fokos átlaghőmérséklet és a gyenge gravitáció miatt ma már nem így van. A bolygó vízkészleteit manapság már csak vízpára és jég teszi ki. Sós vizes oldatok azonban a cudarabb körülmények között is képesek folyékonyak maradni.

„A Mars felszínén a Phoenix űrszonda, később pedig a Curiosity marsjáró is kimutatott különféle perklorát sókat (például Ca(ClO4)2 , kalcium-perklorát formájában), amelyek erősen higroszkópos tulajdonságaik miatt segítik az elfolyósodás folyamatát. Ennek során a szilárd halmazállapotú só olyan sok vizet vesz fel, hogy folyékony anyaggá válik. A folyamatot kémiai laboratóriumi körülmények között gyakran vizsgálják, ismerete fontos például az élelmiszerek minőségének megőrzésében, agrártudományi kutatásokban is” – áll a közleményben.

A Marson egyelőre nem tudták elvégezni a kísérletet, erre leghamarabb 2023-ban lesz lehetőségük, amikor az orosz Kazacsok leszállóegységen utazó Rosalind Franklin marsjáró megérkezik a bolygóra. A Kazacsokon kap helyet a HABIT (HabitAbility: Brine Irradiation and Temperature) műszeregyüttes BOTTLE nevű kísérlete (Brine Observation Transition To Liquid Experiment), ami többféle só párafelfogó képességét fogja vizsgálni, és amiben a CSFK magyar kutatói is részt vesznek

A kalcium-perklorát só elfolyósodásának és folyékony felszíni víz megjelenésének esélye marsi időben este 23 órakor, egy teljes marsi év alatt. A feliratok a legnagyobb felszíni formákat illetve a fontosabb űrszondák leszállóhelyeit jelzik – Kép: Pál Bernadett, Kereszturi Ákos / Icarus
A kalcium-perklorát só elfolyósodásának és folyékony felszíni víz megjelenésének esélye marsi időben este 23 órakor, egy teljes marsi év alatt. A feliratok a legnagyobb felszíni formákat illetve a fontosabb űrszondák leszállóhelyeit jelzik – Kép: Pál Bernadett, Kereszturi Ákos / Icarus

A kutatók szerint a helyi marsi időben a kálcium-perklorát vizes oldatának kialakulására a késő estétől a kora hajnali órákig van esély, és hajnali egy óra körül várható legnagyobb valószínűséggel.

A teljes bolygófelszínt vizsgálva a késő esti órákban az északi félteke 30° szélessége feletti területeken szinte bárhol megjelenhetnek elfolyósodott sók, a hajnali órákban pedig nagy medencék (Acidalia Planitia és Utopia Planitia) rajzolódnak ki érdekes területekként. „A déli féltekén a visszahúzódó évszakos jégsapka peremén jelenhet meg átmenetileg kis mennyiségű folyékony víz” – írják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!