A túlzott rajongás árthat az egészségnek

Azok, akik túlságosan rajonganak valamelyik hírességért, kimutathatóan gyengébben teljesítenek bizonyos intelligenciateszteken – állapította meg egy nemrég a BMC Psychology szakfolyóiratban megjelent tanulmány. Egy amerikai szerző, Lynn E. McCutcheon mellett két magyar pszichológus jegyzi a cikket: Zsila Ágnes, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológiai Intézetének munkatársa és Demetrovics Zsolt, az ELTE PPK Pszichológiai Intézet Addiktológia Kutatócsoportjának vezetője.

A kutatás adatfelvétele Magyarországon történt még 2020-ban, egy 1763 felnőttből álló, nem reprezentatív mintán. Az alanyoknak két intelligenciateszten kellett teljesíteniük, majd kitölteniük egy kérdőívet, amely az általános demográfiai adatok, oktatási és anyagi háttér mellett rákérdezett az illető önértékelésére is. Ezenfelül a megkérdezettek a Celebrity Attitude Scale nevű kérdőívet is kitöltötték, ami a celebekhez fűződő, olykor már nem egészséges viszonyt méri. Ez többek közt olyanokra kérdez rá, hogy a válaszadó mennyire utánozza a hírességet, akiért rajong, vagy hogy milyen messzire menne el a kedvéért.

Független más tényezőktől

„Az eredményeink azt mutatják, hogy akik érzelmileg mélyebben azonosulnak a kedvenc hírességükkel, azok kismértékben alacsonyabban teljesítenek azokban a feladatokban, amelyek az elsajátított nyelvi ismeretek előhívását vagy a különböző alakzatok közötti hasonlóság gyors és pontos felismerését célozzák” – magyarázza a tanulmány fő megállapítását Zsila Ágnes. Mint mondja, az előbbi teszt a tanulás útján szerzett ismeretekről ad képet, míg az utóbbi az előzetes tudástól független képességekről nyújt információt, mint például a mintázatfelismerés és a problémamegoldó képesség.

A felfedezés önmagában nem újdonság, de a friss tanulmány alaposan megerősíti az összefüggést. A korábbi kutatások ugyanis többnyire gyenge kapcsolatot tártak fel bizonyos kognitív képességek és a rajongás között, de nem vettek figyelembe alapvető demográfiai és szociológiai tényezőket, például a nemet,az iskolai végzettséget vagy az anyagi helyzetet. A két magyar pszichológus részvételével lezajlott kutatás ezt orvosolta. „A kutatásunkban mindezen tényezők kontrollálása mellett is kimutattuk az összefüggést, a tanult és nem tanult kognitív képességet mérő tesztek alapján egyaránt.

Eredményeink szerint a magas szintű rajongás tehát kis részben magyarázhatja a gyengébb teljesítményt ezekben a kognitív képességeket igénylő feladatokban, függetlenül a rajongó életkorától, nemétől, iskolai végzettségétől és anyagi körülményeitől”

– fogalmaz Zsila Ágnes.

Ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy aki túlzottan rajong a Kispál és a Borzért, vagy minden gondolata Schobert Norbi körül forog, az szükségszerűen butább. A kutatók hangsúlyozzák, hogy eredményükből nem lehet következtetni a rajongók általános intelligenciaszintjére. Egyrészt azért, mert az intelligenciát meghatározó számos tényező közül ők csak kettőt vizsgáltak, másrészt azért, mert korántsem biztos, hogy az eltérés oka ebben rejlik. „Lehetségesnek tartjuk, hogy ezek a rajongók olyan jelentős energiát fektetnek a kedvenc hírességükkel kapcsolatos fantáziálásba, hogy nehezebben tudnak koncentrálni a figyelmet igénylő, megerőltetőbb feladatokra. Ezt a feltételezést erősítik korábbi kutatásaink is, amelyekben összefüggést találtunk a magas szintű rajongás és a túlzásba vitt nappali álmodozás között” – mondja Zsila. Egészen pontosan tehát azt lehet most kijelenteni, hogy a hírességek fanatikus rajongói kissé gyengébben teljesítenek azokban a feladatokban, amelyek fokozottan igénybe veszik a kognitív képességeket (pl. figyelem, emlékezet, gondolkodás), és ez független a demográfiai jellemzőktől.

Celebek harmincadjára

Talán már ennyiből is látszik, hogy a rajongás pszichológiai vizsgálata olyan kutatási terület, ahol bőven akadnak még megválaszolatlan kérdések. Eleve fiatal kutatási irány ez, nagyjából két évtizede zajlanak folyamatos, sztenderdizált kutatások e téren. Az egyik úttörő éppen a mostani tanulmány amerikai szerzője, Lynn E. McCutcheon volt, aki kollégáival 2002-ben bevezette az említett Celebrity Attitude Scale-t, és három dimenzióba sorolta a rajongás mértékét.

Az első a szórakozás-társas dimenzió, ami még nem jelez semmilyen problémát, és azt tükrözi, hogy a rajongó örömét leli a kedvenc celebjével kapcsolatos tevékenységekben, szeret róla beszélni, hallgatja a zenéjét, megnézi a filmjeit stb. A második az intenzív-személyes dimenzió, amikor már mély érzelmi kötelék és egyoldalú, kényszeres gondolatok jelennek meg. Akik itt vannak, sokszor a rajongott hírességgel történtek függvényében értékelik magukat, kedvenc sztárjukkal együtt nevetnek vagy sírnak. Jó példa erre Chris Crocker, aki tizenöt évvel ezelőtt a YouTube-on sírva fakadt a Britney Spearst ért támadások alatt – és ezzel balszerencséjére mémmé vált (más kérdés, hogy azóta sokan úgy gondolják, igaza volt). Végül a harmadik a borderline-patologikus dimenzió, ami már a rajongás kimondottan kóros mértéke. Ide tartoznak azok, akik bármit – akár illegális dolgot is – megtennének kedvencükért, illetve akik annyira másolják a rajongott hírességet, hogy az rossz hatással van az életükre (például alkoholfüggővé válnak, ha kedvencükről kiderül, hogy alkoholista).

A kutatók röviden általában csak „túlzott rajongás”-ként foglalják össze a két problémás dimenziót. A hírekbe többnyire csak a szélsőséges esetek kerülnek be (például John Lennon gyilkosa vagy Ronald Reagan merénylője, aki Jodie Foster figyelmét akarta felhívni a tettével), de sokkal többen vannak, akiknek életviteli gondokat okoz saját rajongásuk. Hogy a teljes lakosságban ők pontosan mekkora arányban vannak jelen, azt még nem tudni, ennek megállapításához több kutatás szükséges reprezentatív mintán, illetve klinikai vizsgálatok, amikből már kitűnhet valamiféle határérték.

Annyit már most sejteni, hogy a kor és a rajongás mértéke fordítottan aránylik, vagyis a fiatalabbak között több a túlzott rajongó. Más demográfiai tényezőknél nem mutattak ki ilyen egyértelmű összefüggést (illetve egyes kutatások szerint a nők körében több a túlzott rajongó, de ez vitatott). Korábbi kutatások tanulsága az is, hogy a fanatikus rajongók gyakran identitászavarral küzdenek – McCutcheon és kollégái ezt azzal magyarázzák, hogy az érintett rajongók személyisége gyengén strukturált, és a kedvencükhöz fűződő erős érzelmi kötelék által próbálják erősíteni az identitásukat, és elérni a teljesség érzését. Ezzel együtt az is felmerül, hogy a túlzott rajongás egyfajta menekülés lehet a valós problémák elől.

Sztárok és ártalmak

A rajongáskutatásban Zsila Ágnes és Demetrovics Zsolt évek óta aktívak. Tavalyelőtt például McCutcheonnal és Orosz Gábor pszichológussal együtt jelent meg egy tanulmányuk a túlzott rajongás és az önsértés, illetve a pszichoaktívszer-használat kapcsolatáról. A kutatók a már említett 1763 fős mintán kimutatták, hogy a túlzott rajongással megnő az önsértés és az öngyilkossági kísérletek esélye, a férfiak körében pedig az alkohol- és a kábítószer-használaté is. „Viszonylag szerényebb összefüggést találtunk csak a szerhasználat és a rajongás között, és inkább csak az extrém szintű rajongásnál mutatkozott az összefüggés, de ott akár veszélyesebb szerhasználati formákkal kapcsolatosan is. A területet mindenképp érdemes lenne tovább vizsgálni” – egészíti ki ezt Demetrovics, hozzátéve, hogy nem tudni még egyértelműen az ok-okozati viszonyokat.

Ez egyébként jellemző hiányossága a rajongáspszichológiai kutatásoknak, sokszor nem ismert, mi az ok és az okozat. A kognitív képességeket vizsgáló friss tanulmányban is előjött ez: nem tisztázott, hogy a túlzott rajongás idézi elő a gyengébb teljesítményt az intelligenciateszteken, vagy azok hajlamosabbak a túlzott rajongásra, akik eleve szerényebb kognitív képességekkel rendelkeznek. Az ok-okozati viszonyok feltárásához Demetrovics szerint leginkább longitudinális, azaz hosszú távú követéses kutatások lennének célravezetőek.

Amikor a celebkultusz szóba kerül, sokszor előveszik a média felelősségét, de ez kevésbé izgalmas terület a pszichológusoknak. Nem így a közösségi média, ami új teret adott a túlzott és a nem túlzott rajongásnak is. Tavaly a Zsila–Demetrovics–McCutcheon trió Urbán Róbert pszichológussal kiegészülve ezzel kapcsolatban is publikált egy kutatást, amiből az tűnik ki, hogy a közösségi oldalak közelebb hozták a rajongókat és a hírességeket egymáshoz.

„A korábban egyoldalú kapcsolat egyre inkább kölcsönössé válik. Régebben a hírességek elérhetetlenek, megközelíthetetlenek voltak. A civi és a sztárélet között meglehetősen nagy távolság húzódott. Ma már inkább azok a celebek örvendenek nagyobb népszerűségnek, akik elérhetők, közvetlenek a rajongóikkal. Számukra az vált fontossá, hogy a kedvencük olyan hétköznapi ember legyen, mint ők maguk is; egy olyan közülük való ember, akivel bármikor leülhetnek beszélgetni” – fogalmaz Zsila Ágnes, aki kollégáival most éppen ezen a téren kutat tovább. Adatokat gyűjtenek egy kérdőívvel (itt lehet kitölteni), amivel az online tér sajátosságait is vizsgálják, emellett szeretnének részletesebb képet alkotni a rajongók személyiségéről. Az is érdekes kérdés, hogy a túlzott rajongással együtt járhat-e ártalmas közösségimédia-használat, korábbi kutatások találtak ilyen összefüggést.

A kutatók ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy a rajongás egészséges mértékének pozitív hatásai is lehetnek, egyebek közt új képességek megszerzése (például egy rajongó megtanulhat gitározni, ha egy gitáros a kedvence). „Sokan tudnának mondani legalább egy olyan híres személyt, akinek a munkássága motiválóan hatott rájuk az életük során” – mondja Zsila Ágnes. „Mindig is foglalkoztatott a kérdés, hogy hol húzódik a határvonal az inspiráció és a destruktív rajongás között. A kutatásainkban többek között erre keresünk választ annak érdekében, hogy hatékonyabb segítséget tudjunk nyújtani a túlzott mértékű rajongással együtt járó pszichés ártalmak csökkentésében.”